Szexuális erőszak elleni akcióterv készül
Egy szexuális erőszak elleni akcióterv sürgős kidolgozását követeli Emmanuel Macron államfőtől mintegy száz ismert francia nő - közéleti személyiségek, színésznők, rendezőnők, írónők, orvosnők, újságírónők. Ennek részeként kötelező képzést is bevezetnének a munkahelyi erőszak ellen - írja az MTI.
Vasárnap közölt kiáltványukban az aláírók arra emlékeztetik az államfőt, hogy a Harvey Weinstein amerikai producer körül kirobbant botrány óta a közéletet és a közösségi oldalakat elárasztották a nők tanúvallomásai, ezért szóvá kell tenni "a tűrhetetlen kollektív tagadást", amelynek áldozatai a nők.
A felmérések szerint "a francia nők fele már átélt szexuális erőszakot, egyesek már nincsenek itt, hogy aláírják a kiáltványt, miután belehaltak az ütésekbe. Mások különösen érintettek, mert fogyatékos helyzetben vannak, leszbikusak, vagy rasszizmus áldozatai" - olvasható a szövegben.
Az aláírók egy olyan "sürgős akcióterv" kidolgozását követelik - felvilágosító programok, oktatások és közérdekű közlemények formájában -, amelyhez hasonlók az élet más területein, például a közlekedésbiztonság területén, már eredményekkel jártak.
A javasolt öt intézkedés a szexuálisan bántalmazott nőket segítő egyesületek támogatásának azonnali megduplázása, a velük foglalkozó hatósági emberek, rendőrök, bírók kötelező képzése a témakörben, a középiskolások kötelező oktatása az erőszakmentességről a már létező közlekedésbiztonsági oktatás mintájára, a munkahelyi szexuális zaklatás elleni kötelező képzés bevezetése a vállalatvezetőknek és menedzsereknek, országos kommunikációs kampány beindítása a közlekedésbiztonsági kampányok mintájára.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?