Szigorítást sürgetnek a rendőrök
A Független Rendőr Szakszervezet követeli, hogy a jogalkotó szervek ismételten vizsgálják felül a hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekmények büntetési tételeit, a büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási szabályok megfelelő módosításával biztosítsák a tettesek gyorsított, az elkövetéstől számított 90 napon belüli felelősségre vonását, valamint a bíróságok büntetés kiszabási gyakorlatának szigorítását, annak érdekében, hogy a kimért büntetések valóban kellő visszatartó erőt jelentsenek a rendőrök elleni támadásoktól.
A megtámadottak sok esetben maradandó sérüléseket szenvedtek, egyikük pedig tavaly februárban, egy esztergomi családi veszekedés kapcsán kezdeményezett intézkedés során el is hunyt. 37 éves kollegánk életét a 9 milliméteres pisztollyal mellébe leadott lövés miatt már sajnos nem tudták megmenteni a helyszínre érkező mentők. A hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekmények száma - a Legfőbb Ügyészség statisztikai adatai szerint - 2008-ban 11 százalékkal emelkedett, ami illeszkedik az általános tendenciákba, mivel ugyanezen időszakban 22 százalékkal nőtt a személy elleni bűncselekmények száma is. A bűnözők egyre erőszakosabb fellépése egyértelművé teszi, hogy erőteljesebb büntetőjogi védelmet kell biztosítani a rendőröknek!
A III. kerületben megsebesített, tagságunkhoz tartozó rendőrtiszt helytállását példaértékűnek tekintjük és a hosszas utókezelésre szoruló kollégát 100.000 forintos gyorssegélyben részesítjük. A problémát azonban nyilvánvalóan nem az utólagos elismeréssel, hanem a megelőzés eszközeivel kell kezelni!
Mindezek alapján az FRSZ követeli, hogy a jogalkotó szervek ismételten vizsgálják felül a hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekmények büntetési tételeit, a büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási szabályok megfelelő módosításával biztosítsák a tettesek gyorsított, az elkövetéstől számított 90 napon belüli felelősségre vonását, valamint a bíróságok büntetés kiszabási gyakorlatának szigorítását, annak érdekében, hogy a kimért büntetések valóban kellő visszatartó erőt jelentsenek a rendőrök elleni támadásoktól!
Követeljük továbbá, hogy a jogalkotásért felelős személyek a hivatásos állomány szolgálati viszonyára vonatkozó szabályok módosítása, a jogosultságok és járandóságok megvonása előtt gondolkozzanak el egy kicsit és végre kellő súllyal értékeljék azt a körülményt, hogy az egyre agresszívebben fellépő elkövetőkkel szemben intézkedő rendőrök napi szinten kerülnek életveszélyes helyzetekbe!" - olvasható a Független Rendőr Szakszervezet közleményében.
Országos Sajtószolgálat
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?