Szigorodnak a külföldiek munkavállalásának feltételei Pekingben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegszigorították a külföldiek, különösen a tanárok munkavállalásának követelményeit a kínai fővárosban, ahol több mint 37 ezer külföldi dolgozik tartósan – jelentette a kínai média a pekingi önkormányzatra hivatkozva kedden.
A főváros oktatási intézményeiben, nyelviskoláiban ezentúl csak olyanokat alkalmazhatnak, akik legalább ötéves tanítási gyakorlattal rendelkeznek. Mindenkinek, aki oktatással összefüggő munkát vállal, az óvodáktól a középiskolákon át a nemzetközi képzési központokig, igazolnia kell szakképzettségét. Amennyiben ilyennel nem rendelkeznek, más, nemzetközileg elfogadott és hitelesített szakmai végzettséget tanúsító dokumentum, bizonyítvány felmutatását fogják kérni tőle.
Az új rendelkezés hírek szerint novembertől lesz hatályos, s a hatóságok a foglalkoztatási, a külkapcsolati és az oktatási ügyekért felelős hivatalok által közösen kiadott szabályok betartásának ellenőrzését ígérték, együttműködve a közbiztonsági illetékesekkel. A lépésre olyan időszakban került sor, amikor mind nagyobb igény mutatkozik az idegen nyelvek oktatására Kínában, különösen a nagyvárosokban. Az anyanyelvi tanárok hosszú ideje könnyen találtak jól fizető elfogultságot, munkát különböző kínai intézményekben hivatalosan, félhivatalosan és illegálisan.
A Beijing Daily című lap összefoglalója szerint a hatóságok a múltban többször is olyan problémákkal szembesültek, amelyek oka a nem megfelelő kritériumok alapján való foglalkoztatás volt. Tavaly áprilisban két olyan eset is nagy nyilvánosságot kapott, amelynek főszerepelői – egy brit és egy amerikai férfi – gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyekben voltak érintettek. Mindketten angoltanárként dolgoztak. Az újság szerint ugyanakkor több esetben a megfelelő szakmai háttérrel nem rendelkező "tanárok" képzetlensége, járatlansága is konfliktust okozott az intézményekben, nem szolgálta a gyermekek érdekeit.
Pekingben a jövőben minden külföldi alkalmazásának elsődleges feltétele lesz a felsőfokú alapképzettség, továbbá két év gyakorlat az adott területen. A munkavállalás ideje nem lehet hosszabb öt évnél, a munkavállaló életkorának pedig 18 és 60 év között kell lennie. Amennyiben az illető külföldi szakértői minőségben dolgozik, a felső korhatár 65 évig kitolható.
A több mint 37 ezer külföldi elsősorban az Egyesült Államokból, Japánból, Dél-Koreából, Németországból és Ausztráliából érkezett Pekingbe. Az eddigi felmérések szerint 95 százalékuk egyetemet vagy főiskolát végzett.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?