Szigorúbbak a feltételek a felnőttképzési támogatásokhoz
Hároméves fennállása alatt több mint kilencmilliárd forintot osztott szét a Nemzeti Felnőttképzési Intézet különböző pályázatok keretében. Az idén szigorúbb feltételekkel lehet jelentkezni a támogatásokra.
A 2002-2005 között kiírt felnőttképzési pályázatok nyerteseinek támogatására 9,1 milliárd forintot használt fel a Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI), amelynek nyomán 39 ezer munkavállaló vagy munkanélküli képzése valósulhatott meg - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter az NFI hároméves fennállása alkalmából rendezett tájékoztatón.
Az NFI 2002-2005 között 39 felnőttképzési pályázatot írt ki, amelyeken 1521 intézmény összesen 9 milliárd 96 millió forint támogatást nyert el. A média által készített felnőttképzést népszerűsítő műsorokat csaknem 1,1 millió néző látta.
Csizmár Gábor elmondta: a 2006-ban indítandó felnőttképzésekre már szigorúbb feltételekkel kérhetnek támogatást a képző intézmények, az új szabályokról a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium internetes oldalán olvasható részletes tájékoztató.
Támogatás csak azokhoz a képzésekhez adható, amelyeknél a munkáltató szerződésben vállalja, hogy a képzést követően az abban résztvevőt legfeljebb 3 hónapon belül alkalmazza, és legalább fél évig foglalkoztatja, továbbfoglalkoztatja - rögzítette a miniszter. Amennyiben a vállalt foglalkoztatás a támogatott képzésben résztvevők több, mint 55 százalékánál nem valósul meg, a képző intézmény két évre kizárja magát a további támogatásokból.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?