kapubanner for mobile

Szilveszter éjjel is bejöhet a főnök

Ritkábban fordul ugyan elő, hogy az egy munkahelyen dolgozók közös szilveszteri bulit rendeznek egy szórakozóhelyen, annál inkább jellemző, hogy az utolsó munkában töltött napon egy kis házi ünnepség keretében búcsúztatják el az előző évet. A gondtalannak tűnő ünneplés azonban jópár csapdát is rejthet magában, amikre nem árt odafigyelni.

A leggyakrabban előforduló estet, hogy december 31-én dél körül, amikor érdemi munkát már nagyon kevés helyen végeznek a bent lévő munkatársak valakinek az irodájában, egy tárgyalóban, vagy éppen a konyhában (itt lehet látni a klasszikus fal mellett körbeállós jeleneteket) összegyűlnek, és egy pohár pezsgővel búcsúztatják az óévet.

Amire ebben az esetben figyelni kell, az a mértékletesség. Még véletlenül se kerüljünk további pohár pezsgők elfogyasztása miatt - bármennyire is finom – netán szalonspicces állapotba, mivel ennek híre valószínűleg futótűzként terjed majd el a vállalaton belül, és még ilyenkor sem megengedettek a pikánsabb tréfák, beszólások, pláne, ha egy vagy több vezető is jelen van. (Minél többen vannak egyébként, annál rosszabb szokott lenni a hangulat).

Vezetők jelenlétében pláne nem, de egyébként se kérkedjünk azzal, hogy itt ülünk napok óta, de semmit sem csinálunk – ez a későbbiekben nem biztos, hogy jó fényt fog ránk vetni. Ne fogyasszunk a pezsgőből, ha autóval mentünk dolgozni, illetve akkor se, ha éppen bizonytalanabb a helyzetünk a vállalaton belül, láttunk már olyan vezetőt, aki a munkahelyi ünnepségen pezsgőt fogyasztó régóta kiutálni kívánt kollégát fél órával később meglepetésszerűen megszondáztatta, aminek eredménye alapot adott a gyors és fájdalommentes (itt anyagi megterhelés nélküli) búcsúra.

Házibuli a kollégákkal

Előfordulhat, hogy annyira jó a munkahelyi csapat, hogy a szilvesztert is közösen töltik. Szerencsésebb, ha ez egy szórakozóhelyen történik, hiszen ott mégiscsak könnyebb elvegyülni, ha már egy kicsit többet fogyasztott valaki a kelleténél, de nagyon divatos a házibuli is. A szervezéskor próbáljuk kikerülni, hogy ez a helyszín a főnök lakása legyen, mert túlzott oldódás esetén ennek lehetnek a legkomolyabb következményei, pláne, ha valamilyen értékesebb berendezési tárgyat (például egy kínai vázát) sikerül a buli hevében összetörni.

A zenés-táncos összejövetelen próbáljunk csak odáig inni, amíg még tudjuk, hogy mit és miért teszünk. A következői hétfőn nagyon kellemetlen lesz azoknak a szemébe nézni, akiknek esetleg „a bor beszélt belőlem” jeligével egy keményebbet beszóltunk, illetve azok a kolléganők is kerülni fogják tekintetünket, akikkel esetleg a szórakozás hevében közelebbi kapcsolatba is kerültünk. (Vagy nem – mondanák erre sokan, de érdemes a klasszikussá vált, „Házinyúlra nem lövünk” mondást itt is figyelembe venni, különösen, ha nem vagyunk teljesen tisztában a vállalaton belüli ilyen jellegű viszonyokkal – nehogy a főnök szeretőjét kezdjük el táncba vinni!) Hasznos, ha a magáról már láthatóan nem tudó munkatársra valaki vigyáz, adott esetben finoman hazaküldi/viszi a buliból - lehet, hogy az állását mentjük meg vele.

Aki szilveszterkor is dolgoznak

Rengeteg olyan munkahely van, telefonos ügyfélszolgálatok, bankok, rendvédelmi szervek, stb. ahol bizony az év utolsó éjjelén is folyik a munka. Ilyenkor, ha lazább is minden, semmiképpen ne essünk abba a hibába, hogy a munkahelyen bulit rendezünk, mert előbb-utóbb kitudódik, és kellemetlen következményei lesznek.

Egy ismert cégnél például az ügyfélszolgálat vezetője éjfél után 5 perccel érkezett „rutinellenőrzésre”, ha jóindulata miatt felmondóleveleket nem is, de jó pár írásbeli figyelmeztetést volt alkalma kiosztani. Éppen ezért vigyázzunk az alkoholfogyasztással is, ha fennáll a lehetőség, hogy ebből a későbbiek során probléma lehet. Magától értetődő, hogy munkahelyre barátokat, családtagokat nem igazán illik bevinni bulizni, még szilveszterkor sem.

Az újévi bulit mindenesetre lehetőség szerint töltsük gondtalanul, a munkát félretéve – ehhez kíván sok sikert, és Boldog Új Évet az Állásmustra.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek