kapubanner for mobile

Szirmák Botond globális felsővezetői pozícióban folytatja pályafutását

A Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatóját, Szirmák Botondot nevezték ki az International Personal Finance (IPF) európai otthonszolgáltatási üzletág vezetőjének.

Szirmák Botond jelenlegi pozíciója mellett a jövőben az IPF, a Provident nemzetközi anyavállalatának egységes európai otthonszolgáltatási (home credit) üzletágát is irányítja, és ebben a tekintetben a magyar Providenten kívül a román, a cseh, valamint a lengyel piacért is felel majd.



Szirmák Botond a Corvinus Egyetemen, a Debreceni Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte MBA, HR menedzsment és bölcsész diplomáit. A Providenthez 2002-ben csatlakozott, és az elmúlt 17 évben különböző kereskedelemi vezetői pozíciókat töltött be. 2008-ban nevezték ki a magyar Provident vezérigazgatójává, négy éve pedig az IPF dél-európai régiójának működését is felügyeli.

"Megtiszteltetés számomra, hogy anyavállalatunk döntéshozói engem bíztak meg ezzel a stratégiailag jelentős európai üzletág vezetésével.

Mindent megteszek annak érdekében, hogy az európai home credit funkcióink központi irányításával a tagországaink jobban össze tudják hangolni az innovációs munkafolyamatokat, és többek között a hitelkockázat-kezelés, humán erőforrás menedzsment terén is átvehessünk egymástól olyan jól bevált gyakorlatokat, amelyek az egész vállalatcsoport üzleti sikerét a kollaboráción keresztül erősítik - nyilatkozta Szirmák Botond a kinevezése kapcsán.

Szirmák Botond cégvezetői teendői mellett 2015 óta a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja, a Nemzeti Kézilabda Akadémia kuratóriumi tagja, illetve a súlyos betegségben szenvedő gyermekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány jószolgálati nagykövete.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek