Szja-t vetnek ki a korhatár előtti nyugdíjakra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat16 százalékos elvonás jelent meg a fegyveres erőktől korhatár előtt nyugdíjazottak januári értesítőjén - írja a Napi Gazdaság. A szakértők szerint az irány jó, de alkotmányossági aggályokat vethet fel.
A fegyveres erőktől korhatár előtt nyugdíjazott, szolgálati járandóságban részesülők számára a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által januárban kipostázott értesítőkön 16 százalékos elvonást tüntettek fel, holott adómentes bevételként szerepelt a papíron - írja a Napi Gazdaság.
A Független Rendőr Szakszervezet megkereséssel fordult a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, hogy pontosan minek is minősül ez az elvonás, ha nem adónak vagy adóelőlegnek.
A levont összeget olyan "csökkentésként" nevezi meg a nyugdíjfolyósító, amelynek mértéke megegyezik a személyi jövedelemadóval. A Nyufig által kiküldött értesítőben ugyanakkor az is szerepel, hogy az 2012-ben folyósított ellátás adómentes bevétel - derül ki az FRSZ-nek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának vezetőjéhez intézett megkereséséből.
A szakszervezet felvetette, hogy annak fényében, hogy az elvonás az adó összegével egyezik meg, az érintettek miként tudnak igénybe venni adókedvezményeket (például családi adókedvezményt).
A NAV úgy nyilatkozott, hogy az elvonás ugyan a "személyi jövedelemadóval azonos mértékű", de nem adó, így nem lehet kedvezményt igénybe venni.
Az elvonás, miután a jogszabályt, lehetőséget ad rá, nem sért törvényt, de vélhetően alkotmányossági problémákat vethet fel - mondta a Napi Gazdaság kérdésére Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője, aki azonban azt is megjegyezte, hogy ennek tisztázása nem adóügyi, hanem járadékmegállapítási kérdés, ezért nem is az adóhivatal dolga. Ilyen esetek jogosságát illetően a járadéktörvényt kell vizsgálni, amelynek alapja visszavezethető lehet az adótörvényre is.
Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?