kapubanner for mobile

Szlovénia: különadó az állami menedzserfizetésekre

Rendkívüli jövedelemadót kell fizetnie Szlovéniában az állami és az állami támogatással működő cégek kiemelkedően magas fizetésű alkalmazottainak.

A 49 százalékos adót a 12.500 eurót (3,4 millió forint) meghaladó havi jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak kell befizetniük. A szlovén Parlamentben szerdán elfogadott törvény hatálya az állami vállalatok mellett valamennyi olyan magáncégre kiterjed, amely a gazdasági válság miatt állami támogatásra vagy hitelgaranciára szorul.

A szóban forgó fizetések a 41 százalékos adósávba esnek, a különadóval együtt 90 százalék az adóteher. A jogszabály a 25 ezer eurónál magasabb egyéb juttatásokra - például prémiumokra - és a 75 ezer euró feletti végkielégítésekre is vonatkozik. Az intézkedés visszamenőleg, 2009. január 1-jétől érvényes egészen 2010 végéig.

A nyugat-balkáni ország balközép kormánya idén egyszer már készített egy tervezetet a csúcsfizetések megadóztatására, az elképzelést azonban májusban elvetették, mert a kabinet szakértői szerint kétségesnek tűnt a visszamenőleges hatály, és a terv a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét is felvetette volna.

Szerdán csaknem szóról-szóra ugyanazt a szöveget fogadták el a Parlamentben, amelyet a kormány tavasszal készített, ráadásul pártokon átívelő egységben. A tervezetet felmelegítő Zaresz párt, a kormánykoalíció tagja azzal érvelt a visszamenőleges hatály mellett, hogy a nemzeti érdek indokolttá teszi ezt a megoldást a jelenlegi, rendkívüli helyzetben, és az adószabályt a gazdasági válság lecsengése után azonnal visszavonják.

Az idei első félévben 8,8 százalékkal csökkent a szlovén nemzeti össztermék (GDP) az egy évvel korábbihoz képest. Szlovénia ezzel a válságban a leginkább megrendült országok közé került a 16 tagú euróövezetben.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek