SZMM: tanulmányutak harmincmillióért
A Munkaerő-piaci Alap terhére utaztatott Izlandra 14 millió forint értékben minisztériumi dolgozókat, szakszervezeti, illetve munkáltatói vezetőket a munkaügyi tárca. Az útra fejenként 170 ezer forintos költőpénz is járt. A résztvevők már készülnek a szombati következő, városnézésekben bővelkedő dél-franciaországi tanulmányútra - értesült a Heti Válasz.
Két, turisztikai programokban bővelkedő tanulmányút finanszírozását határozta el a Munkaerő-piaci Alapból a munkaügyi minisztérium - adta hírül a Heti Válasz. Izlandra 14 millió forintos költséggel 15 főt utaztatott a szaktárca, s már készen állnak egy dél-franciai túrára (Marseille, Korzika, Párizs, Lyon), amelynek nyolc napjából öt tartalmaz szakmai programot. Az utazásokhoz fejenként 170 ezer forint költőpénz is jár, természetesen állami forrásból. A városnézésekkel tűzdelt tanulmányutakban minisztériumi dolgozók, szakszervezeti, illetve munkáltatói vezetők vehettek részt.
A tanulmányútról a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete döntött, ennek megfelelően a foglalkoztatási alap központi keretéből állják a költségeket. A döntést azonban a miniszternek is helyben kellett hagyni. A Heti Válasz értesülése szerint mindez feszültséghez vezetett a szaktárca vezérkarában, mivel a döntést nem Herczog László, hanem Simon Gábor államtitkár, az MSZP országos választmányának elnöke írta alá a miniszter szabadsága alatt. A minisztérium sajtóirodája tájékoztatása szerint "a miniszter vizsgálja az út lemondásának lehetőségét".
A körülbelül 30 millió forint állami kiadással járó körutazás azért is visszás, mert a válság miatt kevesebb bevétellel kell számolnia az alapnak, miközben a munkanélküliek magas száma miatt nőnek a kiadások. Ráadásul a kormány forráskivonásokkal próbál úrrá lenni a helyzeten: legutoljára például 3,2 milliárdot zárolt az alap rehabilitációs részéből, veszélybe sodorva ezzel a fogyatékos munkavállalók munkahelyeit.
Heti Válasz

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?