Sztrájk bénítja a New York-i tömegközlekedést
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegbénult egész New York tömegközlekedése, miután kedden sztrájkba lépett a város 34 ezer közlekedési alkalmazottja. A dolgozók egyebek mellett nagyobb mértékű fizetésemelést követelnek akciójukkal, amely 7 millió munkába igyekvő embert érint közvetlenül, és várhatóan napi 400 millió dollárjába kerül majd a városnak.
Sztrájkba léptek a New York-i közlekedési dolgozók. A 34 ezer városi alkalmazott azért kezdett kedd reggel munkabeszüntetést, mert elegük van abból, hogy "lebecsülik és nem tartják tiszteletben" őket. A dolgozók sztrájkja miatt nem járnak a metrók, a buszok és az elővárosi vonatok. A sztrájk több mint hétmillió embert érint közvetlenül, és városházi illetékesek szerint naponta 400 millió dollárjába kerül majd a városnak. New Yorkban 25 éve nem volt hasonló megmozdulás.
A sztrájkról azt követően döntött a szakszervezet, hogy megakadtak a tárgyalások a dolgozói szerződések módosításáról. A dolgozók 8 százalékos béremelést követelnek, de ezen kívül viták vannak az egészségügyi- és a nyugdíjjárulékról, illetve a nyugdíjkorhatárról is.
A helyi közlekedési szakszervezet (TWU) akcióját törvénytelennek nyilvánította a New York-i közeledési hatóság (MTA) Peter Kalikow MTA-elnök szerint a sztrájkolók megsértik azt a törvényt, amely megtiltja a közszolgáltatásban dolgozóknak, hogy beszüntessék a munkát. Hasonlóan vélekedett egy bíróság is, amely a múlt héten tiltotta meg a szakszervezetnek, hogy sztrájkot szervezzen. A Kalikow által felhozott törvény szerint minden egyes munka nélkül töltött napért két nap fizetésmegvonást róhatnak ki a sztrájkolókra.
Michael Bloomberg polgármester "jogtalannak és erkölcstelennek" nyilvánította a munkabeszüntetést. A városvezetés rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe, egyebek mellett új ideiglenes taxi-tarifákat állapítottak meg és rendőrségi ellenőrző pontokat állítottak fel. A polgármester arra kérte a New York-iakat, hogy menjenek biciklivel, a szomszédokkal közösen autóval, vagy gyalog dolgozni, esetleg, ha megtehetik, otthonról dolgozzanak.
A dolgozók különösképpen a magyar származású George Patakira, New York állam kormányzójára dühösek, aki egy televíziós interjúban szigorú jogi lépésekkel fenyegette meg a sztrájkolókat.
[origo]

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?