kapubanner for mobile

Sztrájkba kezdhetnek az ebolásokat kezelő nővérek

A veszélyességi pótlék összegének növelését követelik az ebolás betegekkel foglalkozó ápolónők és az orvosi asszisztensek Libériában. Amennyiben ezt nem kapják meg a kormánytól, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a járvány közepén.

A nővérek hétfőre tervezett sztrájkja komoly csapást jelentene a vérzéses láz elleni küzdelemre a mostani Ebola-járvány által legjobban sújtott nyugat-afrikai országban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Libériában a járvány kitörése óta több mint 2300-an haltak meg a halálos kórban.

Ellen Johnson Sirleaf elnök asszony személyesen kereste fel szombaton a fővárosban, Monroviában az ebolás betegeket kezelő kórházi osztályokat, ahol arra kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy hétfőn is vegyék fel a munkát - közölte vasárnap Tolbert Nyenswah egészségügyi miniszterhelyettes. Mint mondta, a sztrájknak rendkívül káros következményei lennének az Ebolában szenvedő betegekre és a járvány elleni küzdelemben eddig elért eredményekre nézve.

A Nemzeti Egészségügyi Dolgozók Szövetségének tagjai a jelenlegi - felfelé kerekítve - havi 500 dollár (120 500 forint) helyett 700 dollárnak (168 700 forintnak) megfelelő veszélyességi pótlékot követelnek a havi 200-300 dolláros (48-72 ezer forintos) fizetésen felül. Az egészségügyi szervezet több mint 10 ezer főt tömörít, bár a szaktárca adatai szerint közülük csak ezren dolgoznak ebolásokat kezelő helyen.

George Williams, a társaság főtitkára vasárnap elmondta: követeléseik a kormány részéről eddig süket fülekre találtak, így a hétfőre tervezett munkabeszüntetési akcióról egyelőre nem tettek le. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll. Williams egyúttal azzal vádolta a kormányt, hogy ápolónak tanuló diákokat igyekszik leszerződtetni, így készülve az esetleges sztrájk miatt kieső munkaerő pótlására.

A vérrel és más testnedvvel terjedő Ebola-vírust Nyugat-Afrikában már több mint 400 egészségügyi dolgozó kapta el, jelentős részük Libériában, ahol híján vannak a személyi védőfelszereléseknek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek