Sztrájkolnak a barcelonai reptér dolgozói
Részleges sztrájkba kezdenek pénteken a barcelonai El Prat repülőtér biztonsági ellenőrzésért felelős dolgozói, amelyet vasárnap és jővő hétfőn is folytatnak - írja az MTI.
A munkabeszüntetés négyszer egy órás lesz mindhárom napon: reggel fél hat és fél hét, délelőtt fél tizenegy és fél tizenkettő, délután fél öt és fél hat, valamint este fél hét és fél nyolc között.
A tiltakozó akció a tervek szerint a jövő hét pénteken és vasárnap is megismétlődik, augusztus 14-től pedig átvált folyamatos és határozatlan idejű sztrájkra. A dolgozók így kívánják elérni, hogy munkaáltatójuk, az Eulen nevű vállalat jobb munkafeltételeket biztosítson számukra, valamint bővítse a munkavállalók létszámát.
A cég és a dolgozók közötti közvetítésben szerepet vállalt a katalán kormány delegációja is, amely 90 százalékon határozta meg a sztrájk alatt elvárt minimális szolgáltatásokat.
Közleménye szerint így lehet biztosítani a dolgozók sztrájkjogát anélkül, hogy megsértenék a személyek szabad áramlásának alapvető jogát.
Az egyébként is nagy forgalmú repülőtéren hosszú, akár több órás sorokra is számítani lehet a sztrájk idején - figyelmeztet a légikikötőt üzemeltető AENA vállalat, és azt javasolja, hogy az utasok legkevesebb három órával a járatindulás előtt érkezzenek meg a reptérre.
Az AENA ráadásul mintegy 300 ezer eurós büntetést helyezett kilátásba az Eulen cég ellen, mivel nem teljesíti megfelelően szerződésben vállalt feladatát.
A barcelonai repülőtéren a schengeni határellenőrzés szigorítása óta ismétlődnek a fennakadások és alakulnak ki időről-időre hosszú sorok a biztonsági kapuknál, mivel a vizsgálat a korábbinál alaposabb és több időt vesz igénybe. Az Eulen dolgozói szerint ehhez jóval több ellenőrre lenne szükség.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?