Sztrájkra is készek a béremelésért az EU-alkalmazottak
Sztrájkra készülődnek a brüsszeli európai uniós intézmények alkalmazottai, miután az EU-tagországok kormányai a nemzetközi gazdasági válságra hivatkozva nem akarják emelni bérüket. Az uniós átlagember egyébként túlfizetettnek tartja a brüsszeli EU-alkalmazottakat - jelentette a European Voice című brüsszeli hetilap.
Az intézmények gyakorlati működéséért is felelős Európai Bizottság a hagyományoknak megfelelően nyolc nyugat-európai EU-tagország köztisztviselői bérátlaga, valamint a brüsszeli megélhetési költségek alapján maga kalkulálta ki, hogy az uniós alkalmazottaknak jövőre 3,7 százalékos béremelés járna.
Ezt a javaslatot azonban a tagállamoknak több mint fele elutasította. A kormányok arra hivatkoznak, hogy számos EU-tagországban bérbefagyasztásról vagy bércsökkentésről döntöttek a közszférában a válság okozta pénzszűke miatt.
Az alkalmazottak érdekképviselői a sztrájk mellett azzal is fenyegetőznek, hogy az Európai Bizottság közbenjárásával az uniós bíróság elé idézik a jussuk növelését akadályozó kormányokat. Erre egyébként egyszer már volt példa: 1972-ben, amikor az olajválság miatt született hasonló döntés Brüsszelben.
Az uniós átlaglakosság túlfizetettnek tartja a brüsszeli EU-alkalmazottakat, ez az egyik oka annak, hogy az EU-posztokra kiírt pályázatokra mindig sokszoros a túljelentkezés.
Híradó/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?