kapubanner for mobile

Sztrájkra készülnek a romániai szakszervezetek

Tüntetéseket és sztrájkot helyeztek kilátásba a romániai oktatási és egészségügyi szakszervezetek, miután a bukaresti kormány a közkiadások csökkentéséről döntött. A kabinet a kiadáscsökkentés következtében a GDP 2,7 százalékának megfelelő, idénre tervezett költségvetési hiányt 2,3 százalékra módosította.

Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter szerdán jelentette be: a kormány 1,1 milliárd euróval költ kevesebbet a 2008-as büdzséből, hogy csökkentsék az inflációs nyomás veszélyét és a folyó mérleghiányt.

Főleg a közintézmények felszerelésére előirányzott kiadásokat törölték. Vosganian ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megvonás nem érinti a közlekedési és az oktatási minisztérium tervezett beruházásait.

A legtöbb pénzt a védelmi, a mezőgazdasági és az egészségügyi minisztérium költségvetéséből faragtak le, de a listán található az oktatási minisztérium is. Marius Nistor, a Spiru Haret felsőoktatási szakszervezet elnöke az általános munkabeszüntetést helyezte kilátásba. Marius Petcu, a Sanitas egészségügyi szakszervezet vezetője pedig kijelentette: ha a döntés következtében csorbulnak az egészségügyben dolgozókat megillető juttatások, akkor figyelmeztetés nélkül sztrájkba lépnek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek