kapubanner for mobile

Sztrájkszezon kezdődik Európában

Nem éppen nyugodt időszak köszönt a legnagyobb nyugat-európai országokra, hiszen több fontos szakszervezeti tömörülés is jelezte: sztrájkkal kíván érvényt szerezni bér- és más munkaügyi követeléseinek. A német vasutasok, a francia energiaszektor alkalmazottai és a brit postások is harcra készek - jelenti a Világgazdaság.

Németországban a vasúti közlekedésben várható fennakadás, miután a mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) elutasította a két másik vasutas érdekképviselet által aláírt béremelési csomagot. Ebben 4, 5 százalékos növelés és 600 euró egyszeri jutalom szerepel. A GDL vezetői októberben munkabeszüntetésre készülnek.

A francia vasutasok már a múlt héten jelezték, hogy október 17-én országos sztrájkkal tiltakoznak Nicolas Sarkozy államfő nyugdíjreformtervei ellen. A CGT tömörülés bejelentése szerint azon a napon várhatólag az energiaszektor alkalmazottai sem veszik fel a munkát, bár a munkabeszüntetés időpontját csak ma vagy holnap véglegesítik. Ők is a nyugdíjreform tervét sérelmezik: amely szerint 37, 5-ről 40 évre emelkedne a közszférában a nyugdíjba vonuláshoz szükséges minimális szolgálati idő. Sarkozy a sztrájktervekre reagálva kihangsúlyozta: nem vonja vissza javaslatait, de esetleg hajlandó későbbre halasztani a reform eredetileg tervezett 2008-as beindítását.

Nagy-Britanniában az állami kézben lévő posta dolgozói sztrájkolnak október 5-6-án és 8-9-én. Egyenként 48 órás munkabeszüntetést jelentett be a CWU szakszervezet. Ezzel tiltakoznak a Royal Mail "inflációtól elmaradó" béremelési ajánlata és a tervezett 40 ezres (azaz 27 százalékos) létszámleépítés ellen - olvasható a Világgazdaságban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek