kapubanner for mobile

Szükség van a migráció munkaerő-piaci alapú kezelésére

Európának nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a migráció munkaerő-piaci igényeken alapuló kezelésére - jelentette ki Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára szerdán Budapesten, a Tudomány világfóruma (World Science Forum) keretében rendezett beszélgetésen.

A migrációs panel fő témája az volt, hogy milyen szerepet tölthet be a tudomány a globális migráció felmerülő kérdéseiben. A nemzetközi tanácskozás hazai aktualitását az MTA főtitkára által vezetett, migrációs folyamatokat vizsgáló akadémiai kutatócsoport nemrégiben megjelent tanulmánya adja.

Török Ádám elsősorban Magyarország szempontjából értékelte az Európát érő bevándorlási hullámot. Elmondta, hogy az utóbbi időben alapvetően megváltozott a migráció nagysága és szerkezete Magyarországon.

A főtitkár szerint az, hogy augusztusban jelentősen nőtt az illegális határátlépések száma az ország déli határán, részben annak volt köszönhető, hogy a balkáni országok nem tudták elvégezni regisztrációs és adminisztrációs teendőiket.

Török Ádám kiemelte, hogy 2010 és 2014 között nagyrészt sikeres volt a közel-keleti és délkelet-ázsiai bevándorlók magyarországi integrációja, de elmondása szerint ennél kevésbé volt sikeres ebben az időszakban a környező országokból érkező, magyarul beszélő bevándorlók integrációja.

Hozzátette: nagy különbség a korábbiakhoz képest, mert idén az érkezők túlnyomó többsége, több mint 97 százaléka csak átutazik Magyarországon. Az év első nyolc hónapjában nagyban megnőtt a Szíriából érkezők száma és aránya, ez Török Ádám szerint részben a német politikai kommunikáció eredménye. A 2015-ben érkezett migránsok 31 százaléka Szíriából, 26 százaléka Afganisztánból, 17 százaléka Koszovóból, 9 százaléka Pakisztánból, 5 százaléka pedig Irakból indult útnak.

A szakértő szerint az érkezők túlnyomó többsége fiatal férfi, a szíriaiak esetében mintegy 70, az afgánok körében pedig több mint 80 százalék az arányuk.

Vlagyimir Rahmanyin, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese a probléma összetettségét hangsúlyozta és közölte, hogy a legfontosabb azoknak az okoknak a felszámolása, amelyek lakóhelyük elhagyására kényszerítik az embereket. Az illetékes számos ilyen okot felsorolt a fegyveres konfliktusoktól a szegénységen és éhezésen át a természeti katasztrófákig. Rahmanyin azon véleményének is hangot adott, hogy a menekülők többsége haza akar menni, amint lehet.

Szumaja bint al-Hasszan, a jordániai Királyi Tudományos Társaság elnöke hangsúlyozta, hogy a politikai válaszlépéseknek a tudományos kutatások eredményein kell alapulnia.

Flavia Schlegel, az UNESCO természettudományos főigazgató-helyettese pedig arról beszélt, hogy az oktatásnak fontos szerepe van a problémás régiók stabilizálásában.

A Tudomány világfórumára több mint száz országból érkeznek résztvevők Budapestre. A tanácskozás témái között szerepelnek a nemzetközi együttműködés kérdései a klímaváltozás és katasztrófakockázatok csökkentése terén, az utóbbi évek járványai és globális egészségügyi veszélyei, a tudomány és az innováció kapcsolata, valamint a globális migráció kihívásai.

A tudomány világévében, 1999-ben rendezett budapesti tudományos világkonferencián Magyarország kezdeményezte a tudomány világnapjának megtartását. Erről 2001. november 3-án határozott az UNESCO, a világnapot első alkalommal 2002. november 10-én tartották meg.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk

Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában

Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk