Takács Péter: az orvoskamara nem szűnik meg
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a Magyar Orvosi Kamara továbbra is végezheti a szakmai érdekképviseletet.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az új jogszabályi környezetben is - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Takács Péter közölte, az orvosi tevékenység végzésének három kritériuma - érvényes működési engedély (szakvizsgák megléte), a kötelező kamarai tagság és a foglalkozás-egészségügyi engedély - közül a parlament által elfogadott törvény csak a kötelező kamarai tagságot szünteti meg.
A kötelező kamarai tagság megszüntetésének az volt az oka, hogy "az elmúlt időszakban a kamara nem köztestületként, hanem politikai aktorként kezdett tevékenykedni" - tette hozzá. Azt mondta, a kamara olyan nyomásgyakorlási eszközöket választott és olyan nyomás alá helyezte a háziorvosokat, ami az új ügyeleti rendszer ellehetetlenítésével járt volna, ezzel pedig a közvetlen betegellátást veszélyeztette volna. "Ezt a kormány nem tartotta helyesnek, lépéskényszerbe kerültünk" - emelte ki Takács Péter.
Az egészségügyért felelős államtitkár kitért arra, hogy a kamara a szakmai érdekképviseletet a jövőben is végezheti, az etikai eljárásokat pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) folytatja majd le. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: egy etikai eljárás "nem egy baráti ejnye-bejnye", a legsúlyosabb esetben az orvost felfüggesztik, kizárják, tehát orvosként nem dolgozhat tovább. Az adott orvos betegei így ellátatlanul maradnak, és az orvos megélhetése is veszélybe kerül - tette hozzá. Ezért fontos - folytatta -, hogy ezt a fajta etikai eljárást egy másik testülethez, az ETT-hez delegálja a törvény. Ez egy nagy múltú testület, és a tanácson belül már régóta működő kutatásetikai bizottságok mintájára most létrehoznak egy orvosetikai bizottságot is az ETT-n belül - ismertette Takács Péter.
A törvény szerint az ETT egy új etikai kódexet alkot, ennek mentén fognak lezajlani az etikai eljárások is - tette hozzá. Takács Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: az orvosi kamara az utóbbi hetekben olyan átalakításokat kifogásol, amelyekre korábban írásban javaslatokat tett, az egészségügyi rendszer megújítását célzó jogszabályba a MOK számos javaslatát beemelték. "Ezek után vett a MOK kommunikációja egy 180 fokos fordulatot, és teljes offenzívába ment át" - fogalmazott az államtitkár.
Hozzátette: a kamara az ügyeleti rendszerről most is azt mondja, hogy az átalakítást szükségesnek és jónak tartja, de mégis nyomást gyakorol az ügyeletet ellátni akaró orvosokra. Takács Péter úgy értékelt: ezzel nem a kormányt, hanem az orvosokat helyezik nyomás alá és a betegellátást veszélyeztetik, ami komoly felelősség. Arra a kérdésre, hogy a kamara elnökének, Kincses Gyulának mi a pontos célja, Takács Péter azt mondta: "ezt nehéz megfogalmazni, (...) én már nem tudok másra gondolni, mint hogy külső, politikai sugalmazásra teszi ezt".
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?