Takarékoskodásra kényszerülnek a világ legnagyobb reklámügynökségei
Elbocsátásokra, takarékoskodásra kényszerülnek a világ legnagyobb reklámügynökségei és médiavállalatai. Például csaknem felére zuhanta a brit WPP profitja az első félévben, ezért a 106 ezres létszámot több lépésben 6 százalékkal csökkentik. A cég szerint az üzleti hangulat javulása egyelőre nem látszik.
A WPP vezetője, Martin Sorrell szerdán elmondta: július már "nem volt annyira borzalmas", mint az év első hat hónapja, de az ügyfeleknél tapasztalható általános hangulatjavulás ellenére a céges reklámbüdzsék továbbra is igen soványak.
A WPP adózott eredménye 108,4 millió font volt az első félévben, 48 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévi 208,2 milliónál. A legszélesebb üzemi eredmény (EBITDA) 14,3 százalékkal 455 millió fontra csökkent. A bevétel 28 százalékkal 4,289 milliárd fontra emelkedett, de szervesen - árfolyamhatások nélkül és változatlan csoportösszetételre számolva - 8,3 százalékkal csökkent, meredekebben az elemzők várta 7,6 százaléknál.
Az év elején még 106 ezres létszámot több lépésben 7200-zal, 6 százalékkal csökkentik részint elbocsátásokkal, részint természetes fogyással, a távozók helyére nem vesznek fel új embereket. A reklámügynökségeknél jellemzően a költségek 55-65 százalékát kitevő bérköltségek mellett a WPP-nél visszafogták az utazási, képzési és egyéb jellegű kiadásokat is.
Sorrell szerint a karcsúsítással a cég már sokkal jobban megfelel a piaci körülményeknek. A második félévben így várhatóan megszilárdul a társaság helyzete, 2010-ben pedig újra növekedhet a bevétel szervesen is.
A WPP csoporthoz tartozó New York-i GroupM számításai szerint idén világszerte 5,5 százalékkal zsugorodhat a reklámpiac. Az egyik nagy vetélytárs, a Publicis ZenithOptimedia nevű részlegének kutatása szerint 8,5 százalékos lehet a visszaesés 2009-ben.
A francia vetélytárs, a Publicis tervei szerint a jövőben jobban koncentrálnak a nagy feltörekvő államokra, az úgynevezett BRIC-országokra (Brazília, Oroszország, India, Kína). A cégcsoport PR-üzletágában a bevétel megkétszerezését - 1 milliárd dollárra való emelését - irányozták elő a következő három évre ki, főként az említett államokban fokozni tervezett aktivitás révén.
A Publicis bevétele szervesen 6,6 százalékkal csökkent az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a második negyedévben rosszabbodott a helyzet.
A Publicis elsősorban Kínára kíván összpontosítani. Felvásárlásokkal még idén a duplájára, 300-ra emelik az országban dolgozó alkalmazottak számát. - Az amerikai helyett a kínai fogyasztó lesz a növekedés motorja a világgazdaságban - mondta szerdán Olivier Fleurot, a Publicis PR-üzletágának vezetője.
Az európai RTL tévéhálózat szintén a reklámbevételek elmaradozását panaszolta szerdán, emiatt az első félévben a csoport teljes bevétel 9,6 százalékkal 2,6 milliárd euróra csökkent, az EBITDA-eredménye 36,7 százalékkal 318 millió euróra fogyatkozott.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?