Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz alapellátás működése kritikus ponthoz érkezett Magyarországon, egy friss szakmai tanulmány szerint már rövid távon is fennakadások fenyegetik a betegellátást.
Az alapellátás súlyos válságba került Magyarországon, és egy friss szakmai tanulmány szerint azonnali beavatkozás nélkül már rövid távon is veszélybe kerülhet a működőképessége – írja az Economx. A dokumentum hangsúlyozza, hogy jelenleg nem fejlesztésre, hanem krízismenedzsmentre van szükség annak érdekében, hogy legalább a minimumszintű betegellátás biztosított maradjon. A tanulmányt széles szakmai összefogás keretében készítették el, többek között a Magyar Orvosi Kamara, szakdolgozói szervezetek és szakszervezetek részvételével.
A szereplők egyetértenek abban, hogy az alapellátás megerősítése nélkül a teljes egészségügyi rendszer működése sérül. A helyzetet három fő probléma súlyosbítja: a humánerőforrás-hiány, a tartós finanszírozási gondok és a működési feltételek hiányosságai. 2026 márciusában a háziorvosi praxisok mintegy 16 százaléka betöltetlen volt. Ez a szám egy év alatt tovább romlott, ami a rendszer gyorsuló kiüresedését jelzi. A finanszírozási helyzet különösen problémás, mivel az alapellátásban dolgozók bére jelentősen elmarad más egészségügyi dolgozókétól. Eközben a működési költségek emelkedtek, de a bevételek nem követték ezt a változást. A praxisok többsége formálisan vállalkozásként működik, valójában azonban erősen korlátozott mozgástérrel rendelkező kényszervállalkozásként. A tanulmány szerint kiemelt kockázatot jelent az orvosi kar elöregedése is, amely a rendszer egyik legsúlyosabb strukturális problémája. A háziorvosok medián életkora 61 év, és többségük már 60 év feletti. Jelentős részük nyugdíjas korú, ami előrevetíti a praxisok további gyors kiürülését.
A tanulmány ezt a helyzetet „időzített bombaként” írja le, amely az egész ellátórendszer stabilitását fenyegeti. A problémák nemcsak a háziorvosi, hanem a fogászati alapellátást is érintik. Bár papíron kevesebb a betöltetlen praxis, a valós helyzet rosszabb a tartós helyettesítések miatt. Ez az ellátás minőségére és folytonosságára is negatív hatással van. A szakértők szerint az állam felelőssége egyértelmű, és az intézkedések elmaradásának következményeit is viselnie kell. A tanulmány szerint csak jelentős többletforrásokkal és átfogó beavatkozással lehet stabilizálni a rendszert.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc