Társadalmi egyeztetésen az önkéntességről szóló törvény
Hivatalosan is megalakult a szociális tárgyú jogszabályok, törvénytervezetek érdekegyeztetését lebonyolító Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács. A testület keddi ülésén az önkéntes tevékenységről szóló törvényről esett szó.
Az önkéntes törvény megvitatásával tartotta meg második ülését a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács. A tárgyalás során a tanács elfogadta ügyrendjét megteremtve ezzel a jogszabály szerinti működés feltételeit. Az ügyrend elfogadása kapcsán Korózs Lajos, a szaktárca államtitkára elmondta, a korábban folytatott egyeztetésekkel szemben ezentúl kötött munkarendben találkoznak a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői, ami lehetővé teszi, hogy valamennyi, a szociális szférát érintő törvénytervezetről közös megállapodás szülessen.
A tanácsban a kormány képviselői, a munkaadók, a szociális intézmények, szakmai szövetségek mellett öt szakszervezet: az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezete, a Szociális Területen Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete valamint a Pedagógusok Szakszervezete vesz részt.
Évente 18 milliárd forintos megtakarítás
Az ágazati tanács valamennyi részvevője hasznosnak nevezte a tárca által kezdeményezett, az önkéntes tevékenységet szabályozó törvényt. A jogszabály célja Korózs Lajos szerint, hogy rögzítse a jelenleg Magyarországon önkéntes munkát végző mintegy 400 ezer személy jogosultságait és a munkavégzés körülményeit.
A minisztérium tájékoztatása szerint évente 35,5 millió munkaórát dolgoznak önkéntesek, ami 17 500 főállású foglalkoztatott munkaidejének felel meg, ezzel a társadalom akár 18 milliárd forintot is megtakaríthat. Az önkéntes tevékenység idősek ellátásában, ápolásában, gondozásában a legelterjedtebb.
Nemzetközi adatok az önkéntesek munkájáról
Formális szervezetben
(A felnőtt lakosság százalékában) Informálisan
(A felnőtt lakosság százalékában)
Egyesült Királyság 48 % (1999) 78 % (1999)
Dánia 28 % (1993) 31 % (1995)
Hollandia 32 % Nincs adat
Németország 34 % (14 év felett, 1999) Nincs adat
Svédország 48 % (16 év felett, 1999) 52% (16 éve felett, 1999)
Magyarország 5 % (1995) 29 % (1995)
Forrás: www.onkentes.hu
A koncepció definiálja a közérdekű önkéntes munka fogalmát, meghatározza, mely szervezetek és milyen feltételek mellett alkalmazhatnak önkénteseket, és milyen jogosítványokat - védőfelszerelések, utazási költségtérítés, képzések - nyújthatnak számukra.
A szakmai munka minőségét is javíthatja az önkéntesség A törvénytervezet
A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslat normaszövege, valamint az előterjesztés szövege megtalálható az Önkéntes Központ Alapítvány weboldalán.
A törvény hamarosan közigazgatási egyeztetésre kerül, majd a parlament tárgyal róla. Elfogadása esetén nagyságrendekkel növekedhet az önkéntes munka jelentősége - mondta el Korózs Lajos államtitkár. A munkaadói oldal képviseletében Tóth Árpádné, a munkavállalói oldal részéről pedig Mester Jánosné egyaránt fontosnak nevezte, hogy az önkéntes munka ne az alkalmazottak helyettesítésére szolgáljon, hanem arra, hogy a szakmai munka minősége javulhasson.
A részvevők sajnálatukat fejezték ki, hogy az egyeztetésről távolmaradtak az önkormányzatokat - a legtöbb szociális intézmény tulajdonosait - képviselő szervezetek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?