kapubanner for mobile

Távozik a Friesland Hungária egyik igazgatója

Távozik pozíciójából Dr. Kiss Pál István, a Friesland Hungária zRt. külkapcsolati igazgatója. A szakember a tejiparban eltöltött 11 meghatározó év után tudományos és oktatási területen, Magyarország egyik vezető magán felsőoktatási intézményének, a Budapesti Kommunikációs Főiskola Üzleti Tudományok Intézetének igazgatójaként folytatja pályafutását.

Dr. Kiss Pál István 1995-ben csatlakozott a holland tejipari óriás elődjéhez, a Hajdútej Rt-hez. A főként kelet-magyarországi tejipari vállalkozásokból és az azokat kiszolgáló kereskedelmi és logisztikai divíziókból álló részlegek Dr. Kiss Pál István tevékenyégének köszönhetően álltak össze önálló cégként is versenyképesen tevékenykedő egységgé. A Friesland elődjének magyarországi leányvállalatánál eltöltött vezetői évek után 2002-ben regionális igazgatóvá lépett elő - együttesen felelve a cseh, szlovák, román és magyar piacokért. 2006. júniusától külkapcsolati igazgatóként tevékenykedett a vállalatnál.

Vezetése alatt a társaság számos változáson ment keresztül, a szervezetet korszerűbb, piacképesebb alapokra helyezte, a cég piacvezetővé lépett elő számos kategóriában. A beosztottak motivációját nagyban erősítette professzionalitása és példamutatása. Nem egyszerűen egy multinacionális vállalat sikeres vezetőjeként dolgozott, hanem az általa felépített magyarországi szervezet meghatározó tagjaként. A piacon igazi márkákat épített fel, amelyek hosszú távon tudják garantálni a sikerességet.

A vállalatnál betöltött funkciókon túl a tejipari ágazatban is meghatározó szerepet betöltő szakember a Tejipari Egyesülés igazgatótanácsának tagjaként, és 2003-2005 között a Tej Terméktanács elnökeként is tevékenykedett. Emellett az Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetségének alelnökeként ma is meghatározó szerepet játszik a hazai élelmiszeripar fejlesztésében.

További karrier híreket olvashat Egyről kettőre rovatunkban.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek