kapubanner for mobile

Távozik a Magyar Hírlap rovatvezetője is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Távozott az újságtól Varga Gergely, a Magyar Hírlap belföldi rovatának eddigi vezetője, aki maga erősítette meg az MTI értesülését pénteken. Csupán annyit közölt, közös megegyezéssel szűnik meg munkaviszonya; sem azt az információt nem kívánta kommentálni, hogy előzőleg azt közölte vele a vezetés, hogy visszaminősítik újságírónak, sem azt, hogy kilépése miatt az addig vele együtt 11 tagú rovat négy újságírója is felállt.

Szerkesztőségi forrásból az MTI pénteken úgy értesült, Varga Gergely utóda a poszton a korábban a Reform című hetilapot főszerkesztő-helyettesként jegyző Kiss L. György lesz. Gazsó L. Ferencet, aki november közepétől a Magyar Hírlap főszerkesztője, egyelőre nem sikerült elérnie az MTI-nek. Az új főszerkesztő érkezése óta távozott a három főszerkesztő-helyettes, valamint több vezető munkatárs is.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek