Távoznia kell a BKK vezérigazgatójának
A főpolgármester kezdeményezte a BKK vezérigazgatójának, Dabóczi Kálmánnak felmentését.
A főpolgármester közleménye szerint emellett a cég részéről a kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve "szofisztikus magyarázatai" folytán mára semmiképp sem indokolható időveszteség következményeként az illetékes, BKK-t felügyelő főpolgármester-helyettes feladata a jövőben a városüzemeltetésre korlátozódik.
A fejlesztések közvetlen felügyeletével ezt követően általánosan Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest bízza meg a főpolgármester - olvasható a közleményben.
Tarlós István közölte azt is, a BKK által menedzselt elektronikus jegyrendszer projekttel kapcsolatban ellenzéki hírforrások összekevernek két különböző szerződést, és ebből mindjárt túlzó, valóságon túli tényadatokat és kilátásokat is levezetnek.
A Fővárosi Önkormányzat eredetileg valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de ez a szerződés továbbra is érvényben van. A BKK pedig teljesen önállóan kötött 2014-ben egy másik, kivitelezői szerződést egy szállítóval - fejtette ki, rámutatva: több határidő módosítást követően ez utóbbi szerződést bontotta fel végül a minap hosszú vívódást követően a BKK igazgatósága.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön közölte, hogy a BKK igazgatósága november 21-én egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. Közleményében azt írta: az elektronikus jegyrendszer kialakítására a BKK szerződött, és a közlekedési központ menedzselte a projektet, az azzal kapcsolatos problémákról sem Tarlós István főpolgármesternek, sem neki nem voltak információi. Közölte: annak indoka, hogy a BKK felmondta a szerződést, "a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése" volt. A fővárost nem érte anyagi kár - közölte Bagdy Gábor.
mti
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?