Teret nyert a részmunkaidős foglalkoztatás
Közel egymillió teljes munkaidős állás szűnt meg a brit gazdaságban a válság kezdete óta, de teret nyert a részmunkaidős foglalkoztatás.
A Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) jelentése szerint 10 százalékkal csökkent a férfiak által betöltött olyan állások száma, amelyben heti 45 óránál több volt a munkaidő.
Kimutatások alapján a fizetések csökkenését leginkább a férfiak szenvedték meg. Az összehasonlításból kiderült, hogy a 45 óránál többet dolgozó nőket kevésbé sújtotta a munkaidő lerövidítése, amely gyakran négynapos munkahétben nyilvánult meg.
A CIPD szerint érezhető váltás ment végbe a gazdaságban, és kialakulóban van a "rövidebb munkaidős állások kultúrája".
Az intézet jelentéséből kitűnik: bár a munkanélküliség a válság miatt növekedett, de ezzel együtt a részmunkaidős állások száma is 330 ezerrel emelkedett.
A válság leküzdésének jeleként értelmezhető, hogy a teljes munkaidőben dolgozó férfiak körében "szerény és alig tapasztalható" mértékben tavaly megint nőtt az újra 45 órában foglalkoztatottak száma.
A CIPD úgy véli, a hosszú munkaidőn alapuló foglalkoztatási kultúra már a múlté a szigetországban, és helyette pontosabb "vegyes óraszámú" foglalkoztatásról beszélni.
A kutatás kimutatta: 2010 tavaszán ugyanannyi alkalmazott volt heti 16-30 órás állásban mint 45 vagy annál több órásban.
Az Európai Unióban 2009-ben csak Dánia, Írország, Hollandia és Svédország mutatott fel a britnél rövidebb munkaidőátlagot.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?