kapubanner for mobile

Tesztelt ház - Megéri-e politikusnak lenni?

A cégek ma már nem halmozzák el igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsággal az aktív honatyákat, mert az üzleti életben inkább hátrányos a „politikai bélyeg". Önkormányzati tisztséget szerezni jobban megéri.

Tesztelt ház Megéri-e politikusnak lenni? 2005. február 24. " class="kapcsszoveg">Cseke Hajnalka A cégek ma már nem halmozzák el igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsággal az aktív honatyákat, mert az üzleti életben inkább hátrányos a „politikai bélyeg". Önkormányzati tisztséget szerezni jobban megéri. Ukrajnában a választások előtt állítólag ára volt a képviselői helynek is: 500 ezertől 1 millió dollárig terjedő összegért lehetett valakit beültetni, vagy „megvenni", hogy az adott lobbicsoport akaratát érvényesítse a törvényhozásban - meséli a Figyelő újságírójának egy vidéki országgyűlési képviselő a Parlament parkolójában, miközben kocsijában ülve cipőt vált. A honatya - aki neve közléséhez nem járult hozzá - bizottsági ülésre igyekszik, az autóvezetéshez használt sárga sportcipőt elegáns feketére cseréli. „Hogy idehaza ki, milyen jogcímen, milyen pluszjövedelemre tesz szert gazdasági megbízatás, vagy lobbizás révén, arról csak hallomásból lehet értesülni" - mondja. Becslése szerint egyébként a 385 képviselő közül legfeljebb 60-70 keres kiemelkedően, s nem is a sztárpolitikusok, hanem inkább azok, akik befolyásos üzleti körökből érkeznek a politikába. Nem tipikus, hogy valaki rosszul fizetett humánértelmiségiként csöppen a közéletbe, majd képviselőként hirtelen elhalmozzák gazdasági állásokkal. Mennyit vihet haza egy honatya havonta? UTAZÁSI ÉS REPREZENTÁCIÓS TÉRÍTÉSKÉNT • Budapestiek: 147 ezer forint • A fővárostól maximum 100 kilométerre lakók: 210 ezer forint • A fővárostól legalább 100, legfeljebb 200 kilométerre lakók: 273 ezer forint • A fővárostól több mint 200 kilométerre lakók: 336 ezer forint ESZKÖZHASZNÁLAT CÍMÉN • Laptopot szerezhetnek be 655 ezer forint értékben • Térítik a mobiltelefon-használatot • Térítik a gépjárműhasz-nálatot (a képviselők kétharmada él vele) ALBÉRLETI HOZZÁJÁRULÁSKÉNT • Aki vidéki választókerületből került a Házba: 105 ezer forintot • Akinek nincs állandó buda-pesti lakcíme: 105 ezer forint Megjegyzés: a 105 ezer forint automatikusan jár, nem kell semmiféle számlát bemutatniuk, s nem adóköteles; a 385 képviselő közül 277-en élnek e kiegészítéssel. A KÉPVISELŐI FELADAT ELLÁTÁSÁÉRT • Képviselői alapdíj 2005-ben: 210 ezer forint • Frakcióvezető: 252 ezer forint • Frakcióvezető-helyettes: 210 ezer forint • Bizottsági elnök: 210 ezer forint • Bizottsági alelnök: 168 ezer forint • Bizottsági tagsági pótdíj: 84 ezer forint • Kiemelt bizottsági pótdíj: 168 ezer forint
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek