Tiltakoznak a megszorítások ellen a spanyolok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA spanyol szakszervezetek pénteken tiltakozásra hívták fel tagságukat a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen: ez az első akció azóta, hogy február elején a spanyol kormány költségcsökkentő intézkedéseket jelentett be a GDP-arányosan 10 százalékot közelítő államháztartási hiány mérséklésére.
A felhívás értelmében tiltakozó gyűléseket hívnak össze február 23-tól kezdődően két hétig a spanyol nagyvárosokban. A megmozdulások elsősorban a szociális megszorítások ellen irányulnak, a szervezett dolgozók elsősorban a nyugdíjkorhatár tervezett emelése és a nyugdíjszámítás kisebb nyugdíjakat eredményező módosítása miatt tiltakoznak.
A korábban bejelentettnél jóval nagyobb államháztartási hiányt vár az idén és a következő években Spanyolország: a gazdasági minisztérium február elején felfelé módosított adatai szerint az idén csak 9,8 százalékra süllyed a deficit, a tavalyi 11,4 százalékról. Korábban az idei évre még 6,2 százalékos, a tavalyi évről pedig 9,5 százalékos hiányt jelentettek be.
A hatalmasra duzzadt államháztartási hiány miatt ötven milliárd eurós megtakarítást tervez 2013-ig Spanyolország: az előterjesztett megtakarítási terv az idei évre még 0,3 százalékos GDP-csökkenést valószínűsít, jövőre már 1,8 százalékos növekedést várnak, miközben az idén a munkanélküliség elérheti a 20 százalékot, kormányzati becslések szerint.
A pénzügyminiszter múlt heti bejelentése szerint a kormány célja a négyéves megtakarítási tervvel, hogy 2013-ig elérjék az euróövezeti 3 százalékos államháztartási hiányküszöböt. A terv 2011-re 7,5 százalékos, 2012-re 5,3 százalékos hiánnyal számol.
Gyakorlatilag minden kormányzati kiadást érint a csökkentés, kivéve olyan szociális kiadásokat, mint a munkanélküli segély, valamint a kutatás-fejlesztési beruházások, az oktatási kiadások, a külföldi segélyezés és a terrorellenes erőfeszítésekre szánt összegek. A kormány a nyugdíjkiadások lefaragására a múlt pénteken a nyugdíjkorhatár 65-ről 67 évre emelését jelentette be.
A tetemesre duzzadt államháztartási hiány mellett a spanyol gazdaság jelenlegi nagy gondja az idén a 20 százalékot közelítő munkanélküliség. A négyéves terv keretében, 2013-ig, ezt 15,5 százalékra szeretnék lefaragni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?