Tiltott mondatok egy önkormányzaton
Egy ifjú szibériai polgármester az ügyfelekkel való érintkezésben tiltott szavak és kifejezések jegyzékét állította össze munkatársainak, és értésükre adta, hogy aki nem követi utasításait, attól megválik a hivatal.
Megion város polgármesterének, Alekszandr Kuzminnak a listájából arra lehet következtetni, hogy a hivatalnokok nem valami lelkesen dolgoznak: a tilalom főleg olyan kifejezésekre vonatkozik, amelyek azt hivatottak közölni az önkormányzathoz forduló választópolgárokkal, hogy ügyüket éppen nem lehet elintézni.
Például nem mondhatják a hivatal dolgozói, hogy "nem tudom", "éppen most készültem", "nincs rá pénz", "ezzel nem hozzám tartozik", "ebédidő van", "most hallom először", "ez még az én időm előtt volt", vagy "vége a munkaidőnek" - összesen 27 ilyen kifejezést tiltott meg a polgármester.
Kuzmin azt is munkatársai értésére adta: ha valaki a főnökét késve, nem a valóságnak megfelelően, vagy nem teljes körűen tájékoztatja, vagy nem válaszol időben a hozzá eljuttatott dokumentumokra, azt nem egyszerűen az alkalmatlanság jelének tekintik, hanem a polgármester hitelének aláásására irányuló kísérletnek és mielőbb megválnak tőle.
Munkajogászok ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy az ilyesféle "szótárak" összeállításáért felelősségre lehet vonni a munkáltatót, alkalmazottat ugyanis "nem lehet elbocsátani azért, mert nem hajlandó a munkaidőn kívül dolgozni".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?