kapubanner for mobile

Tippek a munkahelyi hiányzásindoklásra

Egyre gazdagabb az amerikaiak fantáziája, ahogy egyre több a "hirtelen" munkahelyi hiányzás: egy év alatt 35-ről 43 százalékra emelkedett a valójában nem beteg, ám beteget, vagy mást kifogást jelentő alkalmazottak száma.

Az indoklás-repertoár páratlanul gazdag, íme néhány:
"A kapubejárót betonoztuk tegnap, és reggelre még nem kötött meg a cement. Nem hajthattam rá..."
"Túl részeg voltam még reggel is ahhoz, hogy kocsiba ülhessek, és bevezessek."
"Kígyó mászott a lakásba."
"Elfelejtettem, hogy ma van az esküvőm."

Ezeken kívül vannak akiket szellemek akadályoznak meg abban, hogy munkába menjenek, és olyan is akad, aki nem bízik a vekkerek erejében, így Istenre hagyatkozik ébresztőként, aki viszont úgy tűnik, néha szintén elaludhat, mert hiányzási indokként őt panaszolta be az illető, mondván, nem keltette fel, írja az MTI.

A legkedveltebb bliccnap a szerda. A péntek, vagy hétfő persze még népszerűbb lenne, ám azt kevesebben merik megkockáztatni, mert túl gyanús. A legremekebb kifogások sem jók azonban mindig. A munkáltatók csaknem negyede bocsátott már el alkalmazottat azért, mert nem volt igazán indokolt a hiányzása.

Míg lógásra a dolgozók a szerdát választják, addig stressz tekintetében hétfő a vezető nap. Egy japán kutatás szerint a hétfői munkakezdés észrevétlenül is akkora fizikai és pszichés teher a szervezet számára, hogy ilyenkor jelentősen megemelkedik a vérnyomás. Egyes szakértők szerint ezzel magyarázható, hogy hétfőn az átlagosnál többen kapnak agyvérzést és szívrohamot.

A kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy hétvégén nem terheli a munkához kapcsolódó fizikai és mentális nyomás a legtöbb embert. A hétfő közeledtével azonban az átállást megrázkódtatásként éli meg a szervezet.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek