Tízezer magyar köszönheti a munkáját kínaiaknak
A múlt évben a kínai-magyar áruforgalom 7,9 milliárd dollárt tett ki, ebből 2 milliárd volt a magyar export, a kínai tőkebefektetések nyomán pedig mintegy tízezer munkahely keletkezett Magyarországon - mondta az "Ázsia Európa felé tart" című konferencián Kao Csien (Gao Jian) nagykövet szerdán Budapesten.
A Magyarországra irányuló kínai export 93 százaléka gép és elektronikai eszköz, csak 5 százalékát teszik ki a cipők, ruhák és játékok - tette hozzá a nagykövet.
Inotai András, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója elmondta, hogy Kína az egységes Európában érdekelt, és csak a közösség játékszabályainak betartásával építi a kapcsolatait. Példaként hozta fel Görögországot, amely amikor bajba került, tárgyalni kezdett Kínával, hogy kikerülje az IMF és Brüsszel megsegítési feltételeit. Kína viszont közölte, hogy csak az IMF-fel és az Európai Bizottsággal történt megállapodás után hajlandó segíteni, azt követően viszont 13 szerződést kötöttek, többek közt az EU által erősen szubvencionált olívaolaj szállítására.
Inotai András és a Kao Csien (Gao Jian) is megjegyezte: az EU a mai napig különféle dömping- és egyéb eljárásokat indít az ország ellen, ami azonban a kínai WTO tagság miatt 2016-ban automatikusan megszűnik.
Kao Csien (Gao Jian) több számmal is jellemezte az EU és országa kapcsolatát. Tavaly 480 milliárd dollár volt az áruforgalom, és eddig az EU 70 milliárd dollárt fektetett be Kínában, míg fordítva a befektetés 8 milliárd dollárt tesz ki. Évente 150 ezer munkavállalási engedélyt adnak ki uniós polgároknak Kínában.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek