Több mint 21 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka programban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA programra a legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg és Baranya vármegyékből érkezett be.
A kormány idén tizenkettedszer hirdette meg az országszerte népszerű Nyári diákmunka programját mintegy 3,8 milliárd forint keretösszegből. A kimagasló érdeklődés miatt a forráskeretet a vármegyék még közel félmilliárd forinttal megemelték, így eddig csaknem 3700 munkáltató 21 400 diák foglalkoztatását tudja megvalósítani 4,3 milliárd forintból - összegezte szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban, erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatják le - emlékeztetett az államtitkár közleménye. A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.
A támogatás megállapítása során teljes munkaidős havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként és havonta 326 000 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben pedig 266 800 forint összeg vehető figyelembe, emlékeztetett Czomba Sándor, és megjegyezte, a napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. A legtöbb kérelem - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatják, emellett jelentős az igény a turizmus, vendéglátás területén is, itt közel négyezer diák foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet, ami a teljes igény 17 százaléka. A mezőgazdaság területén is több mint félezer diák foglalkoztatására érkezett be kérelem, utóbbiak jól jelzik a programra való igényt a versenyszféra területén is.
A program július 1-től augusztus 31-ig tart, a munkáltatók és a diákok még regisztrálhatnak a területileg illetékes járási/fővárosi kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain - hívta fel a figyelmet az NGM államtitkára.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?