Több női kutatóra van szükség az Unióban
2010-ben a GDP 3 százalékát fordítják kutatásra
Az Unióban a következő években szükségessé válik több nő alkalmazása a kutatói és fejlesztési területen, ám ehhez az előítéletek felszámolására van szükség a túlnyomórészt férfiak által uralt szférában, áll az EU szakértői csoportjának január végén elkészült jelentésében. Magyarországon az uniós átlagnál nagyobb a női kutatók aránya, ám a bruttó nemzeti össztermék csupán egy százalékát fordítjuk kutatásra a nyugati 1,9 százalékkal szemben.
Philippe Busquin, az Európai Bizottság kutatásért és fejlesztésért felelős biztosa szerint a kutatásra fordított összegek emelkedése szükségessé teszi a kutatók - különösen a női kutatók - számának jelentős emelését.
Az adatok azt mutatják, hogy nagy a különbség a természettudományi és műszaki diplomát szerző nők aránya (40, illetve 21 százalék) és az ezeken a területeken dolgozó női tudományos kutatók aránya között (15 százalék). A nők legkisebb arányban Németországban (9,6 százalék) és Ausztriában (9 százalék) szerepelnek az ipari kutatási szférában, míg Finnországban (17,8) és Írországban (28,2) az EU-átlag feletti a jelenlétük.
"A női tehetségek tartalékot jelentenek, amelyet jobban ki kell használni, ha minőségi és mennyiségi szempontból is javítani akarunk a kutatás és fejlesztés színvonalán", áll a tanulmányban.
A szakértői anyag javaslatként fogalmazza meg többek között természettudományi és mérnöki területen a női hallgatók számának növelését, a fiatal kutatók felmorzsolódásának elemzését, a kutatói szakmában a munka és a szabadidő összehangolásának kidolgozását, a statisztikai háttér javítását, fiatal női tehetségeket sikerrel alkalmazó vállalatok bemutatását.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?