Több segítséget kapnak a helyi foglalkoztatási kezdeményezések és a szociális gazdaság szereplői
A foglalkoztatás bővítése közügy, amelyben mindannyian érdekeltek vagyunk - hangsúlyozta a munkaügyi tárca vezetője.
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter azon a konferencián beszélt a foglalkoztatás bővítésének a jelentőségéről, amelyen bemutatták a szociális gazdaság és a helyi foglalkoztatási együttműködés segítésére az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által létrehozott országos hálózatot. A tárca vezetője hangsúlyozta: a foglalkoztatás bővítése közügy, mivel a kormányzat, az intézmények és a magánszektor mellett a vásárlásainkkal, az igénybe vett szolgáltatásokkal valamennyien munkahelyek sorsáról döntünk. Helyi szinten, egy adott térségben nagyon fontos lehet, hogy mennyire hangoljuk össze, egyeztetjük törekvéseinket. Ezen a felismerésen alapulnak azok a foglalkoztatási együttműködési formák, amelyek - főleg osztrák minták alapján - az elmúlt négy évben Magyarországon is létrejöttek. Több mint száz foglalkoztatási "paktumot" kötöttek egyes térségek, települések munkaerő-piaci szereplői: önkormányzatok, munkáltatói és munkavállalói képviseletek, oktatási intézmények, civil szervezetek és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.
A miniszter úgy ítélte meg, hogy a foglalkoztatási partnerség különösen a térségi humánerőforrás-kapacitás felmérése terén játszhat komoly szerepet, de a különféle források elnyerése szempontjából is előnyös lehet az együttműködés. Csizmár Gábor azt ígérte a tanácskozás részvevőinek, hogy az OFA hálózata mellett az Állami Foglalkoztatási Szolgálat több mint ötszáz "végponton" elérhető segítségére is számíthatnak, és lesznek pénzügyi források is a tevékenység fejlesztésére. Azt kérte a szakemberektől, hogy fordítsanak külön figyelmet a határ menti együttműködésre, mert ezáltal oldani lehet az Európai Unió régi és új tagállamai között a munkaerő szabad áramlása tekintetében még meglévő bizalmatlanságot.
A tanácskozáson ismertették az OFA által létrehozott országos hálózatot, amely a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében létrehozott helyi foglalkoztatási kezdeményezéseket, illetve a szociális gazdaságban működő szervezetek tevékenységét segíti. A régiók szerint létrejött hat irodában (Budapest, Veszprém, Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged) szakértők, tanácsadók nyújtanak segítséget, szolgáltatásokat a pályázatok és a már működő projektek megvalósításához, képzéseket és tapasztalatcseréket szerveznek. Hamarosan információs napokon ismerhetik meg a helyiek az irodák tevékenységét.
A szakemberek azt várják, hogy a non-profit szervezetek a szociális gazdaság keretében új munkahelyeket hoznak létre, a piaci réseket feltárva munkát kínálnak az álláskereső embereknek. A foglalkoztatás bővítésére ezen a területén sok még a lehetőség, mivel nálunk a foglalkoztatásban a szociális gazdaság aránya alig haladja meg a két százalékot, miközben a fejlett országokban 8-9 százalék. Mindez felveti a regionális fejlesztés és a foglalkoztatás jobb összehangolását, valamint a szervezett segítségnyújtás korszerű formáinak a megteremtését és hatékony alkalmazását.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?