Több száz embert bocsát el a legnagyobb német lap, az AI végzi majd a munkájukat
A Német Újságíró Szövetség azt kéri, hogy a médiavállalat biztosítson más munkalehetőséget az elbocsátásra ítélet dolgozóknak.
Több száz munkahelyet szüntet meg a Springer német médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél, és a munka nagy részének elvégzéséről mesterséges intelligenciára alapozva gondoskodik - írták német lapok kedden. A beszámolók szerint a Springer e-mailben tájékoztatta a Bild szerkesztőségének vezetőit, hogy a kiadóvállalat felszámol minden "terméket, projektet és folyamatot", amelyek az üzleti környezet változása miatt "soha többé nem lehetnek sikeresek gazdaságilag". A törekvés jegyében a 18-ról 12-re csökkentik a Bild regionális kiadásainak számát, a 15 regionális szerkesztőségből pedig tízet bezárnak az év végéig. Bevezetik azt is, hogy a nyomtatott kiadást a Bild - fizetős modellben működtetett, a cikkek nagy részét csak az előfizetőknek biztosító - hírportáljának anyagaira építik, és mesterséges intelligencia (MI) bevetésével végzik el a kiadványszerkesztési feladatokat.
Az átalakítás azzal jár, hogy "a mai formájában nem lesz többé" szerkesztőségvezetői, lapszerkesztői, képszerkesztői, korrektori és szerkesztőségi titkári funkció. Így több száz munkahelyet szüntetnek meg, mert "sajnos meg kell válnunk a kollégáktól, akiknek feladatát a digitális világban az MI látja el" - idéztek a levélből több német lapban. Az online kiadásra és az MI-re alapozó elképzeléseket júliustól ültetik át a gyakorlatba. Az átalakítást 2024 elején fejezik be, és arra számítanak, hogy hatására a következő három évben 100 millió euróval nő a kiadóvállalat nyeresége.
A szakma legnagyobb érdekképviselete, a Német Újságíró Szövetség (Deutscher Journalisten-Verband, DJV) elutasítja a Springer terveit, és azt követeli a cégtől, hogy biztosítson más munkalehetőséget az elbocsátásra ítélet kollégáknak. Frank Überall, a DJV elnöke rámutatott, hogy a Bild a Springer legnyereségesebb kiadványa, és úgy vélte, hogy a leépítés nem csupán "antiszociális", ellentétes a társadalmi felelősségvállalás elvével, hanem "szélsőségesen ostoba" is, mert a regionális hálózat leépítése a helyi ügyek iránt érdeklődő olvasóknak nyújtott szolgáltatás színvonalának csökkenésével, és végül olvasók elvesztésével jár.
A Bild a legutóbbi, 2022 végéről származó adatok szerint naponta 1,1 millió példányban kel el. Tíz éve, 2013 utolsó negyedévében több mint kétszer nagyobb, 2,44 milliós volt az eladott napi példányszám.
fotó: unsplash
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 5 napja
- A vezetők szerint az AI ma már olyan alapkészség a munkahelyen, mint az írás 2 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 1 hónapja
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 1 hónapja
- 5 tipp a versenyben maradásért - így kell "AI-biztossá" tenni az állásunk 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 1 hónapja
- Felmérés: 2026 lehet a fordulópont az AI szempontjából? 1 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben