Több száz millió forintos költségvetési csalást leplezett le a NAV
Több száz millió forintos állami és uniós támogatással élt vissza két cég, amelyek vezetői költségvetési csalás miatt akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
A hivatal közleménye szerint a budapesti és a Heves megyei cég - amelyeknek a létrehozói és irányítói ugyanazok - zöldséget és gyümölcsöt feldolgozó üzemek létrehozása címén pályázott állami és uniós támogatásra.
A fővárosi vállalkozás 420 millió forintot vett fel, a hevesi 270 milliós támogatást igényelt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól.
A helyszíni ellenőrzéskor kiderült, hogy az egyik üzem gépeit szabálytalanul szerelték össze, így azok csak látszólag voltak alkalmasak a termelésre. A másik üzemből pedig korábban elszállították a berendezéseket, így nyilvánvalóvá vált, hogy ott valójában nem is terveztek gyümölcsfeldolgozást - írták.
A csalás leleplezése után a hivatal nem utalta át a korábban megítélt, de még ki nem fizetett összeget, és feljelentést tett a NAV pénzügyi nyomozóinál.
A közlés szerint a két cég mögött ugyanaz az elkövetői kör állt, amelynek tagjai a pályázat benyújtásához szükséges önerőt offshore cégektől kapott kölcsönökből biztosították. Őstermelőktől, külföldi és magyar társaságoktól beszállítói szándéknyilatkozatot szereztek be.
A költségvetési csalás gyanúja miatt országszerte 32 helyen egyszerre jelentek meg a pénzügyi nyomozók, a bevetési főigazgatóság járőreivel és az adóhivatal revizoraival együtt. A társaságok székhelyén, telephelyein, az ügyvezetők lakásán, valamint a könyvelőknél tartottak házkutatást. Gyanúsítottként hallgattak ki öt embert, a cégcsoport irányítóit és az ügyvezetőket.
A pénzügyi nyomozók 800 millió forint értékű berendezést foglaltak le, egy gyümölcsfeldolgozó és egy gyümölcsaszaló üzem komplett gépparkját. Az ügyben a NAV közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatósága nyomoz költségvetési csalás gyanúja miatt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?