Többet is dolgoznának a részmunkaidős munkavállalók
Franciaországban az alkalmazottak nagy része többet szeretne keresni, akár munkaidejének meghosszabbítása árán is. Egy felmérés szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 11 százaléka, vagyis 2,8 millió ember vállalná szívesen a többletmunkát azért, hogy többet keressen - derül ki az Insee francia statisztikai szervezet felméréséből.
Még inkább szeretnének többet dolgozni az alulfoglalkoztatottak, azaz a részmunkaidősök, akiknek aránya a foglalkoztatottakon belül az elmúlt másfél évtizedben, leszámítva néhány éves szünetet, lassan emelkedett. Franciaországban a foglalkoztatottak 5 százaléka dolgozik már részmunkaidőben (1,2 millió ember), de az így foglalkoztatottak 80 százaléka a női nem képviselője.
Ez azt is jelenti, hogy a Franciaországban foglalkoztatott nők 8,4 százaléka nem dolgozza le a hivatalosan elfogadott heti munkaidőt, hanem csak legfeljebb 20 órát. Szintén rövidebb munkaidőben dolgozik még sok fiatal (20-24 éves korcsoport) és elég sok külföldi is - számol be a Le Figaro.
Egyes szektorok, például az oktatás, az egészségügy, a szociális szolgáltatások területén eléggé jellemző az alulfoglalkoztatottság. Ezeken az amúgy sem magas jövedelmű területeken az így dolgozók háromnegyede hosszabb, azaz rendes munkaidőt szeretne ledolgozni, a megfelelően magasabb bérért.
Valószínű, hogy a francia példa növeli a jobb foglalkoztatási rátát kereső országok, így Magyarország dilemmáját a foglalkoztatást javító lépésekkel kapcsolatban. A francia eset arra is utal egyben, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás ellenérzéseket és a foglalkoztatásban nem kívánatos nemek szerinti arányokat szül. Márpedig lényegében a részmunkaidős foglalkoztatással lehet csak elérni az uniós célokat.
Az uniós előírásoknak megfelelően az idén már 67 százalékos foglalkoztatottsági szintet kell produkálnia a magyar kormánynak. Az Európai Unió Lisszabonban megfogalmazott dekrétuma 2010-re az unió átlagában 70 százalékos foglalkoztatási rátával számol.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?