Többet vár a pénzügyminiszter az APEH-dolgozóktól
Az Adóhivatalra a korábbiaknál lényegesen nagyobb feladat hárul, egyrészt hatékonyabb ellenőrzési tevékenysége révén elő kell segítenie az adóelkerülés visszaszorítását, a fekete és a szürke gazdaság fehérítését, ugyanakkor szükséges az adminisztráció csökkentése, az adózással kapcsolatos papírmunka lényeges mérséklése - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter, aki szerdán részt vett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vezetői értekezletén. A pénzügyminiszter megfelelőnek tartja a hivatal dolgozóinak munkáját, de a jövőben lényegesen többet vár az APEH apparátusától, vezetésétől.
Draskovics Tibor bejelentette: az adóbevételek a Pénzügyminisztérium szeptemberi prognózisának megfelelően alakulnak, viszont a korábban előirányzottól elmaradnak, ezért úgy döntött, hogy az APEH dolgozói az év végi, a törvény szerint adható két havi helyett két heti jutalomban részesülhetnek.
Magyarország május 1-jétől az Európai Unió tagja, és az uniós csatlakozás számos változást eredményezett az adózásban, általánossá vált az önbevallás az áfát fizetők és visszaigénylők körében. A változások megismertetése, az új rendszer működtetése jelentős feladatokat ró az adóhivatali apparátusra. Ez a munka - amelynek része az elmúlt hetekben megkezdett fokozott ellenőrzés - tovább tart. Valamennyi adófizetőnek, törvénytisztelő állampolgárnak ugyanis az az érdeke, hogy mindenki eleget tegyen kötelezettségének. Az adóhivatal azokat, akik nehezen igazodnak el a megváltozott szabályok között, igyekszik segíteni.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami... Teljes cikk
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
A tudás törvényei: a megértés kulcsa