kapubanner for mobile

Történelmi csúcson a bevándorlás Németországban

Minden korábbinál többen, nagyjából 2 millióan vándoroltak be Németországba tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt becslése szerint.

A statisztikai hivatal nem a menedékkérők és menekültek számának alakulásáról készített becslést, hanem arról, hogy mennyi külföldi állampolgár - bevándorló, migráns - költözött hosszabb-rövidebb időre az országba 2015-ben. Ebbe a körbe tartoznak a menedékkérők és menekültek mellett például az uniós társállamokból Németországba költözött munkavállalók.

A Destatis közleménye szerint a rendszeres statisztikai adatfelvételek kezdete óta tavaly emelkedett a legnagyobb mértékben a bevándorlók száma. Ugyanakkor a hivatal becslése alapján egy év alatt 860 ezren elköltöztek az országból. A vándorlási mérleg - a be- és kivándorlók számának különbsége - így 1,14 milliós többletet jelez, ami ugyancsak történelmi csúcs.

Egy évvel korábban 1,343 millióan költöztek be, és 760 ezren költöztek el, a vándorlási mérleg így 577 ezres többletet mutatott.

Tavaly 2014-hez képest 49 százalékkal emelkedett a bevándorlók száma, a kivándorlóké viszont csak 12 százalékkal, a vándorlási mérleg többlete így csaknem megduplázódott.

A Destatis úgynevezett gyorsbecslést készített, ami azt jelenti, hogy felhasználta a január-augusztusi időszak folyamatait megmutató végleges, ellenőrzött adatokat, és ezeket kiegészítette a szeptember-decemberi időszakról szóló nyers adatok alapján készített modellszámításokkal - áll a hivatal közleményében.

A menedékkérőkkel kapcsolatban hozzátették, hogy számukat egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, mert lehetnek, akiket még nem vettek nyilvántartásba, és lehetnek olyanok is, akiket többször regisztráltak.

A bevándorlókat a külföldi állampolgárok nyilvántartásában (AZR) regisztrálják. Az 1967 óta vezetett regiszterben a bejelentett németországi lakóhellyel rendelkező külföldieket, illetve a menedékkérőket tartják nyilván. A lakóhelyet a bérelt vagy vásárolt ingatlanba költözéstől számított két héten belül kell bejelenteni a helyi önkormányzatnál. A menedékkérőket a tartományi üzemeltetésű központi befogadóállomások jelentik be. Az AZR-ből az adatokat kijelentkezés, elhalálozás vagy a német állampolgárság felvétele esetén törlik.

Az AZR-ben a 2015. december 31-i állapotok szerint 9,11 millió embert tartottak nyilván, ami 955 ezres, 12 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 8,15 millióhoz képest.

A növekedés három tényezőre vezethető vissza. Először is arra, hogy 59 500 külföldi állampolgárságú gyermek született, és meghalt 29 500 külföldi állampolgárságú - az AZR-ben nyilvántartott - ember, ami 30 ezer fős születési többletet jelent. Másodszor arra, hogy 111 ezer embert a német állampolgárság felvétele miatt töröltek a nyilvántartásból. Harmadszor arra, hogy az AZR-ben regisztrált bevándorlási többlet 1,036 millió főt tesz ki. Ez az érték abból adódik, hogy 1,654 millió bejelentkezést és 618 ezer kijelentkezést, illetve törlést jegyeztek fel.

Az AZR és a vándorlási statisztika adatai közötti eltérést egyebek között az magyarázza, hogy vannak, akiket a németországi tartózkodás rövid időtartama miatt az AZR-ben nem vesznek nyilvántartásba, de a vándorlási statisztikába bekerülnek. Közéjük tartoznak például a szezonális munkások. Továbbá az is előfordul, hogy a többszöri be- és kutazás révén egy-egy ember többszörösen kerül be a vándorlási statisztikába - írta a Destatis.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk