Totális káosz - milliók sztrájkoltak tegnap Olaszországban
Négyórás, általános sztrájkot hirdettek tegnap Olaszországban, ahol elsősorban a legnagyobb szakszervezetek képviseltették magukat. Teljes káosz volt a légi-, és földi közlekedésben, valamint a hivatalokban is. Milánóban 100.000 ember vonult zászlókkal az utcára.
Többmillió munkavállaló, az olasz dolgozók 55 százalékát képviselő legnagyobb szakszervezetek jelenléte és teljes közlekedési káosz jellemezte tegnap Olaszországot. A csupán négyórásra tervezett olasz sztrájkot a kormány gazdaságpolitikájával szembeni elégedetlenség jegyében hirdették meg, de sok helyen egész nap sztrájkoltak. Az olasz kormány korábban bejelentett döntésének értelmében közel 6,5 milliárd eurót vonnak meg jövőre a közszolgálati szektortól, amit munkavállalói és munkáltatói oldalról is elfogadhatatlannak tartanak. A Berlusconi-féle reformokkal szembeni immáron ötödik általános demonstráció és a legtöbb szakértői vélemény is arra enged következtetni, hogy az olasz kormány kénytelen lesz változtatni stratégiáján.
A tegnapi többmilliós demonstráció teljes káoszhoz vezetett. A felsőoktatási intézmények, a posták, hivatalok, bankok zárva tarottak, de káosz volt a légiközlekedésben is. Az Alitalia közel 100 járatát volt kénytelen törölni a demonstráció miatt.
A Népszava jelentése nyomán
A tegnapi többmilliós demonstráció teljes káoszhoz vezetett. A felsőoktatási intézmények, a posták, hivatalok, bankok zárva tarottak, de káosz volt a légiközlekedésben is. Az Alitalia közel 100 járatát volt kénytelen törölni a demonstráció miatt.
A Népszava jelentése nyomán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?