Tovább élünk, de tovább is dolgozunk
A kormány 2016-tól évente négy hónappal növelné a nyugdíjkorhatárt, amely 2025-ben elérné a 65 évet. A Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az InfoRádiónak elmondta: az eddigi adatok alapján 20 évente körülbelül 3 évvel növekszik a nyugdíjasok várható élettartama. Ez azt jelenti, hogy a módosítással is csak a jelenlegi nyugdíjfinanszírozás "tartósítását" lehet elérni.
Egyesek a foglalkoztatás növelésére esküsznek, hiszen ha több a befizető, a kassza is gazdagabb. Mások a nyugdíjkorhatár emelésében látják a megoldást.
A miniszterelnök reformintézkedései között mindkettőre találunk példát. A tervezett nyugdíkorhatár emelését úgy hajatnák végre, hogy 2016-tól évente 4 hónappal növelik a nyugdíjkorhatárt, egészen 2025-ig, amikor is már 65 éves korban vonulhatnak nyugdíjba az emberek.
Ennek szükségességét az InfoRádió által megkérdezett demográfus is alátámasztotta. Hablicsek László, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese elmondta, hogy a születéskor várható élettartam a férfiaknál jelenleg 69 év, a nőknél pedig 78. A demográfus szerint ráadásul nagyjából 20 év alatt 3 évvel nő a várható élettartam.
Jelenleg a férfiaknak és a nőknek egyaránt 62 év a nyugdíjkorhatár. Létezik azonban az úgynevezett korengedményes nyugdíj, amelynek igénybevételét az idei évtől szigorította a kormány. Az kérheti a kedvezményt, aki legalább 57 éves, előrehozott öregségi nyugdíj esetén legalább 40 éves, csökkentett előrehozott nyugdíj esetén pedig 37 éves munkaviszonnyal rendelkezik.
InfoRádió
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?