Továbbra is harcol a közszféra 13. havi bérért
A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben. Ennek ellenére sem vezett eredményre a hétfői tárgyalás a közszféra szakszervezetei és a kormány között.
A szakszervezetek a mértékkel nem elégedettek, a pénz elosztásának módszerében azonban megegyeztünk - mondta Csizmár Gábor. A kompenzációs módszer a 13. havi nyugdíj átalakításához hasonló elven működne, azaz a kormány maximálná a közszféra 13. havi járandóságát. A kormány erre a célra 112 milliárdot különített el a jövő évi költségvetésben.
A pótlék fix összege a mai számítások szerint 11.500 forint lenne, ezt minden hónapban megkapnák a közszférában dolgozók. Mivel a mértékben nincs egyetértés a kormány és a szakszervezetek között, ez egyelőre csupán a mostani állapot - fogalmazott az államtitkár.
Csizmár Gábor szerint jó lenne a szakszervezetekkel megegyezni a költségvetés december 15-i zárószavazásig. Leszögezte: a mértéket illetően már nincs mozgástér, az a számítás folyik, hogy ez mire lesz elegendő, hány embert érintene a teljes kompenzáció, hol húzzák meg az összeghatárt.
A kormány és a szakszervezetek jövő hétfőn egyeztetnek újból. Addig két szakmai egyeztetés is zajlik: egyrészt arról, miként monitorozzák közösen a közszféra 2009-es jövedelmi viszonyait, másrészt arról, hogy a közszféra foglalkoztatási biztonsága a jelenlegihez képest miként erősödhessen.
Kónya Péter a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elmondta, a kormány Csizmár Gábor államtitkár által tolmácsolt új ajánlatának a lényege, hogy a közszférában dolgozók a 13. havi bér helyett körülbelül kétheti kompenzációt kapnának. A legalacsonyabb keresetűeknek ez gyakorlatilag a 13. havi bér teljes kompenzációját jelentené, míg a magasabb keresetűeknél ez "alacsonyabb százalékot" jelentene.
Közölte, a szakszervezeti oldal elfogadhatatlannak tartotta az ajánlatot.
Elmondta, a rendvédelmiek számára tárgyalási alapot csak az jelenthet, ha törvényes járandóságaikat teljes egészében megkapják. Eszerint a 13. havi illetményt teljes egészében meg akarják kapni, továbbá a jövő évi bérekben a várható 4-5 százalékos infláció kompenzálását is kérik.
Kónya Péter a rendvédelmiek nevében ugyanakkor azt is közölte: tudomásul veszik a válsághelyzetet, és bár a 2007-es megállapodásban reálbér-növekedést irányoztak elő, lemondanak a reálbér-növekedésről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el tudnák fogadni a reálbér csökkentését - fűzte hozzá.
Közölte, a kormánnyal legközelebb jövő hétfőn ülnek le tárgyalni.
Jelezte ugyanakkor, hogy Draskovics Tibor rendészeti miniszter ígérete alapján a fegyveres és rendvédelmi dolgozók képviseletében rövidesen tárgyalóasztalhoz ülnek. Mint mondta, tartják magukat a közszolgálati sztrájkbizottság tárgyalásaihoz, de megnézik, hogy az érintett szaktárcánál "milyen lehetőségeik vannak".
Szombaton mintegy 30 szakszervezet csatlakozott ahhoz a demonstrációhoz, amelyet a kormány közszférát érintő, tervezett megszorító intézkedései ellen Budapesten tartottak a Kossuth téren.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hete
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 2 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 3 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 3 hónapja
- Már parlamenti vitán a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslat 4 hónapja
- Döntés született: ekkor érkezik a 14. havi nyugdíj 4 hónapja
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 4 hónapja
- Ennyivel lennének magasabbak a nyugdíjak, ha a kormány nem vezeti ki a svájci indexálást 4 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 4 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 4 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben