kapubanner for mobile

Tudásgyár épül Győrben

Az Új Magyarországi Fejlesztési Terv keretében, két pályázat lezárásával 13 intézményben, összesen 55,5 milliárd forint értékű felsőoktatási fejlesztés valósulhat meg. A nyertes pályázók egyike a Győri Széchenyi István Egyetem, ahol a jármű- és közlekedésiparhoz kapcsolódó műszaki képzési és kutatási infrastruktúra fejlesztésére kerül sor.

A jármű- és közlekedésipar számára 6,5 milliárd forint uniós és hazai támogatással megépülő képzési és kutatási bázis ünnepélyes alapkőletételére 2009. október 30-án, pénteken került sor az egyetemi kampuszon a Tudomány Hetéhez kapcsolódva. A rendezvényen az egyetem és a város vezetői mellett ünnepi köszöntőt mondott Dr. Molnár Csaba a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Az ünnepségen Dr. Molnár Csaba miniszter elmondta: "Az "oktatás" kifejezése már nemcsak tantermeket és tankkönyveket, továbbá felkészült oktatói gárdát jelöl, hanem beruházást a jelenbe és a jövőbe, verseny- és kezdeményezőképességet. A győri Széchenyi István Egyetem ezt felismerve a kutatás egyik fellegvárává nőtte ki magát. Egy vár, amelynek lakói megalapozhatnak egy generációról generációra megújuló fejlesztési stratégiát. Az itt "előállított" tudás globális lesz, de a siker lokális: a győri egyetemi polgárok és oktatói gárda, továbbá Magyarország sikere."

Az intézmény által biztosított önerővel kiegészülve közel 7 milliárdos összköltségvetésű, három éves egyetemfejlesztési projekt célja egy európai színvonalú, környezete és a változások felé nyitott, az ipari, gazdasági szereplőkkel hatékonyan együttműködő, szolgáltató szellemű felsőoktatási intézmény kialakítása, illetve az ehhez szükséges infrastrukturális háttér megteremtése.

A fejlesztés elkezdésével az új tanév is zavartalanul elkezdődhetett, mivel a beruházás nem okoz gondot az egyetem mindennapi életében. Teljes funkciójában 2011-től vehetik használatba a hallgatók, az egyetem munkatársai, a vállalati partnerek és valamennyi érintett az új komplexumot.

A fejlesztés súlypontjai között szerepel a műszaki képzés minőségének emelése, az egyetem tudáspotenciáljának jelentős növelése, az egész életen át tartó tanulás korszerű feltételeinek megteremtése, kutatási-fejlesztési támogatás a vállalatok számára, ehhez korszerű kutatási infrastruktúra kiépítése, széleskörű mérnöki szolgáltatások kínálata, valamint integráció hazai és nemzetközi tudáshálózatokhoz.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek