kapubanner for mobile

Új adócsomag: megvalósítható, de kockázatos

Megvalósíthatónak, de kockázatosnak tartja a kormányfő adócsökkentő programját Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, valamint Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke jó tárgyalási alapnak nevezte, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára nagyvonalakban egyet értett az elképzelésekkel, a LIGA szerint pedig az adócsökkentési tervek a vártnál mérsékeltebb intézkedéseket tartalmaznak.

images

A szürke-fekete gazdaságból be nem érkező 1.000-1.200 milliárd forintos közteher lehet a most meghirdetett többéves adócsökkentési program fedezete, de a jövő évi 300 milliárd forintos csökkentés mellett csak 50 milliárd forint jöhet be a fehéredésből, tehát az első lépést meg kell finanszírozni - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai kormányülést követő tájékoztatón.

Megvalósíthatónak, de kockázatosnak tartja a kormányfő 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentő programját Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, aki szerint a gazdaság fehéredése hozhat többlet bevételt, de az állam kiadásait is csökkenteni kell.
Oszkó Péter kiemelte: a program iránya jó, a négy százalékos vállalati különadó eltörlése és a munkáltatói járulék tíz százalékpontos csökkentése, amelyből az első körben jövőre öt százalékpont valósulhat meg, megegyezik azzal a javaslattal, amit a nemzetközi tanácsadók összeállítottak.

Az adócsökkentési program a kívánt irányban indult el, ugyanakkor jelentős kockázatot jelent a fehéredésre építő bevételi oldal - csatlakozott kollégája véleményéhez Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst and Young adószakértője emlékeztetett arra, hogy a gazdasági fehéredési program 2007-ben 80 milliárd forint többletbevételt hozott a költségvetésnek, de a jegybank szakértői éppen a héten közzétett inflációs jelentésükben aggályukat fejezték ki az összeggel kapcsolatban.

Jó tárgyalási alapnak nevezte Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a miniszterelnök által szerdán ismertetett adócsökkentési terveket. Az MSZOSZ elnöke úgy vélte, hogy a miniszterelnök által ismertetett tervezet számos olyan elemet tartalmaz, amelyeket az érdekvédelmi szervezet már korábban is javasolt. Hozzátette: az ország versenyképességének javítását szolgálnia kell a javaslatnak, de "össze kell kapcsolni a foglalkoztatás bővítésével".

A LIGA Szakszervezetek szerint a kormányfő szerdán ismertetett adócsökkentési tervei a vártnál mérsékeltebb intézkedéseket tartalmaznak, miközben a tervezet próbál megfelelni a gazdaság által támasztott kihívásoknak is, így egy óvatosabb, kiszámíthatóbb adó- és járulékcsökkentést céloz meg. A LIGA szerint az adó- és járulékcsökkentés térben és időben is elosztva jelenik meg, továbbá a tervezet megtartja a jövedelemadóztatás jelenlegi progresszivitásra épülő modelljét. Ennek eredményeként úgy látják a LIGA-nál, hogy nem kerül veszélybe a közkiadások fedezete, illetve nem sérül a közteherviselés rendje.

A miniszterelnök adóelképzeléseivel nagyvonalakban egyet lehet érteni, mivel a magyar gazdaság számára fontos, hogy a működése hatékonyabbá váljon - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A VOSZ főtitkára szerint jó volna, ha az adócsökkentésre szánt mintegy 1.200 milliárd forint nem három-négy év alatt kerülne a gazdaság szereplőihez, hanem egy-két részletben, azaz még 2010-ig.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek