kapubanner for mobile

Új év, új munka

Sokan fogadkoznak szilveszterkor, hogy végrehajtják a karrierjükben a nagy ugrást. Szilveszterkor az emberek 92 százaléka újévkor inkább kíván magának a jövő évre új főnököt, mint új partnert.

Az újévi fogadalmak nemcsak arról szólhatnak, hogy leszokunk a dohányzásról, vagy sportolni kezdünk. December utolsó napjaiban mindannyian elvégezzük magunkban a számadást, mit értünk el ebben az évben, melyek voltak a főbb sikereink, mit tehettünk volna jobban, miről csúsztunk le. A januárnak sokan azzal kezdenek neki, hogy változtatnak az életükön, például munkahelyet váltanak.

A Pitman Training felmérése szerint az emberek 92 százaléka újévkor inkább kíván magának a jövő évre új főnököt, mint új partnert. Elégedettebbek vagyunk tehát a magánéletünkkel, mint a karrierünkkel.

Érdemes az új évnek határozott célokkal nekiindulni, ha már az álmaink megvannak. A tréningcég tanácsa szerint koncentráljunk a sikerre, és mindig tartsuk szem előtt, mit akarunk elérni. Képzeljük el az ideális munkahelyet, próbáljuk egy minél határozottabb, pontosabb kép formájában megjeleníteni, milyen feladatot szeretnénk végezni és milyen helyen. Óvakodjunk azonban a nem reális célok kitűzésétől, mivel hamar demotiváltak leszünk, ha az idealizált jövőhöz egy centivel se kerülünk közelebb.

Ha változásról álmodozunk, tegyük fel azt a kérdést is, tulajdonképpen miért akarunk máshol és másokkal együtt dolgozni. Magasabb fizetésre van szükségünk, több kihívásra, vagy csak a jelenlegi életünket tartjuk unalmasnak? Gondolkodjunk el azon, mit fogunk élvezni, ha megtaláljuk a kedvünkre való munkát. Inkább koncentráljunk a magunk elé tűzött karrier előnyeire, mint azokra a kétségekre, képesek leszünk-e mondjuk egy magasabb pozícióban dolgozni, és vajon eljutunk-e oda.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek