kapubanner for mobile

Új kommunikációs vezető a MOL-nál

A MOL stratégiai és üzleti kommunikációért, illetve nemzetközi márkaépítésért felelős vezetői posztot hozott létre, a pozíciót a jövőben Karvalics Attila tölti be - értesült a kreativ.hu.

Karvalics Attila augusztustól a nemzetközi márkaépítés vezetőjeként kezdett dolgozni, majd októberben bővült a feladatköre, miután a MOL őt nevezte ki az újonnan létrehozott vezetői pozícióra. A szakember a társasági kommunikáción belül Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és a CIS országokban felel a stratégiai és üzleti kommunikációért, illetve nemzetközi márkaépítésért.

Mint arról korábban az mfor.hu is beszámolt, Karvalics egy év után távozott a Coca-Cola közkapcsolati és kommunikációs igazgatói posztjáról. A szakember több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik szervezetek irányítása, márkamenedzsment, marketing, kommunikáció, illetve üzleti kutatási projektek menedzsmentje terén.

Németországban, Freiburgban kezdte karrierjét egy multinacionális gyógyszeripari vállalat marketingosztályán, majd a következő 8 évben marketing és média területen tevékenykedett. Karvalics Attila 1997-től az SABMiller csoporthoz tartozó Dreher Sörgyárak Rt. kommunikációs igazgatójaként dolgozott tovább. Ezt követően az Expert MSC tanácsadócéget vezette, majd 2005-ben csatlakozott a Coca-Cola csapatához.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek