kapubanner for mobile

Új marketingvezetője van a Borsodi Sörgyárnak

Peresztegi Ágnest nevezték ki a Borsodi Sörgyár marketing igazgatójának. Feladata a Borsodi brand és a sörgyár által gyártott és forgalmazott márkák marketingtevékenységének irányítása lesz.

„Munkám során mindig arra törekedtem, hogy élményt adjunk a fogyasztóknak, és a Borsodinál is ezt a szemléletet szeretném továbbvinni. Számos erős márka van a sörgyár kínálatában, és a jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy mi jussunk először a sörkedvelők eszébe, ha egy igazán különleges sörélményre vágynak ” - mondta az új marketingigazgató a kinevezés kapcsán.


Mielőtt csatlakozott volna a Borsodi Sörgyárhoz, Peresztegi Ágnes szenior marketing menedzserként dolgozott a Vodafone Magyarországnál, azt megelőzően pedig olyan FMCG vállalatok hazai képviseleténél szerzett tapasztalatot márkamenedzsment területen, mint a Heineken, a Mars és az Unilever.

Peresztegi Ágnes a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte első diplomáját nemzetközi marketing szakirányon. Ezt követően a Corvinus Egyetemen végzett szociológus-közgazdászként, 2016 júliusában pedig sikeresen elvégezte a CEU MBA képzését.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek