kapubanner for mobile

Új munkahelyeket teremt a hazai autóipar

Az autóipar lesz a 2013-as gazdasági növekedés motorja, amely megerősödve jött ki a válságból - írja a Világgazdaság a 22 legjelentősebb magyarországi autóipari vállalatot tömörítő szövetség véleményére hivatkozva.

A Magyar Gépjárműipari Szövetség megállapítása szerint az ágazatban bővül a rendelésállomány és a foglalkoztatottak száma is. A magyar járműipar hozzájárulása a GDP-hez már 2011-ben elérte a 8 százalékot, amit a termelést 2012-ben kezdő autóipari nagyberuházások további két százalékkal növelnek. A gépjárműipar adja az export 25 százalékát.

Az Audi, a Mercedes-Benz és az Opel összességében 2,2 milliárd eurós megaprojektjein túl a szövetség tagjai mintegy 90 millió euró értékű beruházást valósítottak meg: új gépeket, gyártástechnológiákat telepítve számos új munkahelyet hoztak létre. Például háromezer főre emelkedik a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. létszáma az idei év végére.

Annak érdekében ugyanakkor, hogy hosszú távra is biztosítsa életképességét a magyar járműalkatrész-gyártó ipar, a vállalatoknak még nagyobb arányban kellene bekapcsolódniuk a fejlesztésekbe. Az autógyártók elvárják, hogy a beszállítók is vegyenek részt a részegységek és a gyártástechnológia fejlesztésében. Ehhez - ha módjával is - van már tőkeháttér, és a szükséges szakemberekből sincs nagy hiány.

A lap megjegyi, nagyon kevés a fémipari szakmunkás, és még ezek közül is kevesen rendelkeznek olyan ismeretekkel, hogy hosszas képzés nélkül munkába állhassanak egy modern gépipari üzemben. Az előrelépéshez feltétlenül szükséges fejlesztések záloga azonban a szakirányú közép- és felsőfokú végzettségű szakemberek számának növelése.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek