kapubanner for mobile

Új összeszerelő üzemet épít Erdőtelken az SBS Kft.

A 400 embert foglalkoztató vállalkozás jellemzően földmunkagépekhez gyárt alkatrészeket - mondta Balogh László, az SBS Kft. ügyvezető igazgatója.

Kétmilliárd forintot meghaladó összegből új összeszerelő üzemet épít az erőgépek, munkagépek és vasúti szerelvények fémszerkezeteit gyártó, megmunkáló, valamint egyedi hegesztett acélszerkezetek előállításával foglalkozó SBS Kft. a Heves megyei Erdőtelken.

Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) a beruházás szerdai alapkőletételi ünnepségén a kormány kiemelt céljának nevezte olyan magyar vállalkozások megerősödésének, fejlődésének támogatását, amelyek elsősorban magyar munkaerőt foglalkoztatva és hazai csúcstechnológiákat alkalmazva bel- és külföldön egyaránt versenyképesek.

Az SBS Kft. ilyen vállalkozás: innovatív gondolkodás jellemzi, amely komoly fejlesztések megvalósításához segítette hozzá az utóbbi időben - fogalmazott hozzátéve, hogy a cég új projektjéhez a kormány 920 millió forintot meghaladó összegű uniós forrást biztosít a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.

Szabó Zsolt hangsúlyozta, az SBS Kft-nek is köszönhető, hogy Heves és környékének foglalkoztatási mutatói folyamatosan javulnak: az országos statisztikákban az utolsó tíz hely egyikéről mára jelentősen elmozdultak, a legjobbak felé tartanak, és Erdőtelek számára a társaság adófizetőként is meghatározó.

Balogh László, az SBS Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: az augusztusban indult és a tervek szerint 2021 januárjában záruló, összességében mintegy 2,3 milliárd forint értékű beruházás célja a munkafolyamatok automatizálása, a kapacitásbővítés, valamint egy új tevékenység: a termékek elő-, illetve készre szerelésének meghonosítása.

Kifejtette: az uniós forrás mellett hasonló nagyságrendű bankhitelből és 400 millió forintos önerőből megvalósuló fejlesztés részeként megépül egy 2000 négyzetméter alapterületű ipari csarnok, ahol új megmunkáló gépet, hegesztő robotot, festőüzemi technológiát, anyagmozgató eszközöket, és 10 darab inverteres hegesztőgépet állítanak munkába. Mindez 35 százalékos kapacitásbővítést tesz lehetővé - jelezte.

Tájékoztatása szerint a beszállítókkal együtt csaknem 400 embert foglalkoztató vállalkozás elsősorban nehézgépekhez, ezen belül is jellemzően földmunkagépekhez gyárt alkatrészeket. Olyan világhírű márkák beszállítója, mint a Caterpillar, Liebherr és a Terex. Termékeinek 97 százalékát exportpiacokon értékesíti, legfőbb célországai Németország, Franciaország, Olaszország, Svédország és Ausztria. Az elmúlt évben a cég nettó árbevétele elérte a 22,5 millió eurót, mely 10 százalékkal haladta meg a 2017-est.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk