Új projektvezetővel bővült a neo
Szeptember elején új projektvezető csatlakozott a neo-hoz. Keszte Dóra a Café Reklám média divíziójából igazolt át az ügynökséghez.
Keszte Dóra a Miskolci Egyetem marketing szakirányán szerzett közgazdász diplomát 2004-ben. Kötelező egyetemi szakmai gyakorlatát a Universal McCann-nél töltötte. 2004 júniusában kezdett el Budapesten dolgozni az OMD Hungary nemzetközi médiaügynökségnél, mint médiavásárló, olyan nagy, multinacionális ügyfeleken, mint a SaraLee, az SVE Hungária vagy például a UIP Dunafilm. 2004 őszén csatlakozott a Café Médiához, ahol elsősorban az OTP Csoport és a BMW Magyarország online és offline médiatervezője és vásárlója volt. Minkét ügyfél esetében több különleges, illetve újdonságnak számító média-megjelenés is fűződik a nevéhez.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?