kapubanner for mobile

Új regionális igazgató az Ikeánál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Új regionális igazgatója van az Ikeának. Az Ikea Lakberendezési Kft. közölte: 16 százalékkal több bruttó árbevételt ért el, miközben az árai csökkentek.

A csehországi, a szlovákiai és a magyarországi regionális ügyvezető Andrew North lett Dragan Skalusevic helyett.

Az Ikea Lakberendezési Kft. az augusztus 31-én zárult pénzügyi évben az előző évinél 16 százalékkal több, 38,6 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, miközben az árai csökkentek. Az elmúlt három évben az Ikea 23 százalékkal csökkentette termékeinek árát.

Az idén átlagosasan 1,3 százalékkal mérsékelik az árakat, ami az inflációt tekintve jelentős mértékű - áll a közleményben. Az Ikea a most kezdődő üzleti évében nyolc százalékos árbevétel- növekedéssel számol. A társaság profitadatokat nem közölt.

A két magyarországi Ikea áruházat 4,7 millióan keresték fel az augusztusban zárult üzleti évben, és közülük 1,9 millióan az éttermekben is megfordultak. A vevők száma 8 százalékkal, az éttermi látogatók száma pedig 24 százalékkal emelkedett.

A lakberendezési cég augusztusban Magyarországon is megnyitotta az Ikea Family klubot. Az ingyenesen igényelhető klubkártya különböző kedvezményekre jogosít az Ikea áruházakban.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek