kapubanner for mobile

Új rehabilitációs rendszer: több ezer ember kap esélyt

Az új rehabilitációs rendszerrel öt-hatezer ember kerülhet vissza a munkaerőpiacra - mondta Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A KDNP szerint folytatódik az átverés.

A január elsején hatályba lépett törvény alapján azt kell vizsgálni, hogy a megváltozott munkaképességűeknek melyek a megmaradt és a fejleszthető képességeik, amelyeknek a segítségével visszakerülhetnek a munkaerőpiacra - közölte a kormánypárti politikus az Országgyűlés által 2007 nyarán elfogadott, rehabilitációs járadékról szóló törvényről.

Juhászné Lévai Katalin elmondta: ma Magyarországon 800 ezer rokkantnyugdíjas van, közülük 200 ezren szociális járadékban részesülnek, mivel kevés a jogszerző idejük.

A III. rokkantsági csoportban, azaz a munkaképességüket 67 százalékban elvesztettek csoportjában 250 ezer aktív korú, azaz 55 év alatti van - közölte, megjegyezve: elsősorban számukra hozhat változást ez az új ellátási forma.

Juhászné Lévai Katalin hozzátette: a törvény az új belépőkre, azaz az ellátást 2008. január 1-től igénylőkre vonatkozik.
Az igénylést a nyugdíjfolyósítási igazgatóságokon kell benyújtani. Az új minősítési rendszer szerint az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet állapítja meg, hogy rehabilitálható-e a megmaradt képesség, vagy rokkantsági nyugdíjat kell javasolni a megváltozott munkaképességű részére.

A politikus közölte: ha a rehabilitáció mellett dönt az intézet, akkor a foglalkoztatási hivatal megállapodást köt a megváltozott munkaképességűvel. A rehabilitáció lehet orvosi, szociális, foglalkozatási, vagy képességfejlesztés - fűzte hozzá.
Mint mondta, a rehabilitációs járadék összege a nyugdíjminimum (az idén 28.500 forint) 120 százaléka dolgozik legális keretek között, szemben az európai 30-50 százalékkal. Hozzátette: Magyarországon 30-50 százalék között van azoknak a száma, akik rokkantként feketén dolgoznak.

Ezek a változások 2009 januárjában lépnek életbe. A számítások szerint 5-6 ezer ember kerülhet vissza a munkaerőpiacra.

Az akkreditált és támogatott munkahelyeken kaphatnak munkát a rehabilitáció során a megváltozott munkaképességűek. Azok után, akik a nyílt munkaerőpiacon is megállják a helyüket, a munkáltató bértámogatást igényelhet, de kaphat munkahely létrehozásához is támogatást - mutatott rá.

Soltész Miklós, az Országgyűlés szociális bizottságának KDNP-s alelnöke viszont kijelentette: folytatódik az átverés. A kormánypártok 250 ezer embert akarnak valamilyen módon visszavezetni a munkaerőpiacra, miközben évente 5-6 ezer új munkahely létesül - mutatott rá.

- Testvérek között is legalább 50 év, mire ezt a korosztályt visszahozzák a munkaerőpiacra - fogalmazott.

Soltész Miklós szerint az is kérdéses, mi történik három év után azokkal, akik részt vettek a rehabilitációban. A kormány állítása szerint a rehabilitációs rendszerre hatvan milliárd forint, főként uniós pénz áll rendelkezésre. Hozzátette: erre a célra a nyugdíjbiztosítási alapban egymilliárd forintot tettek félre. Lehet, hogy a munkaerőpiaci alapban és más alapokban van erre forrás - folytatta - , de azok messze vannak a 60 milliárd forinttól.
Soltész Miklós elmondta: azzal egyetértenek, hogy azok esetében, akik most állnak leszázalékolás előtt, figyelembe vegyék, mennyi a megmaradt képességük, és ennek alapján keressenek nekik munkát.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek